About

CYMERA_20151124_225443  Üdv!

Az oldal névadója nem én vagyok, azaz Tündérkersztanyád – vagy az enyém – nem azonos azzal a személlyel, aki Enikő néven nevetséges idealizmustól vagy puszta hülyeségtől hajtva csetlik-botlik a hétköznapoknan Edinburgh és más városok utcáin. (Egyébként is, nézz rá a képre: nyilvánvalóan túl fiatal vagyok a mesebeli Tündérkeresztanya megformálására, még ha a leszámítjuk a kedvező fények, a negyedórányi képszerkesztés, a filterek, a horrorfilmbe illő kozmetikai kezelések és az esetleges botox hatásait is.)

Tündérkeresztanyád inkább az a sokat élt, szarkasztikus nőszemély, akit néha az istennek sem tudok elhallgattatni, máskor meg, amikor nagyon is szükségem lenne rá, bezzeg kussol, és csak utólag zúdítja rám a “bölcsességeit”. Szerinte legalábbis irtó bölcsek a tanácsai, de hát próbálj észérvekkel meggyőzni egy fantáziaalakot arról, hogy a való világban nem a legjobb ötlet minden körülmények között őszintének lenni és hűnek maradni magadhoz, illetve hogy a “szabadság” egy metafora, ami valójában nem azt jelenti, hogy szabadság, hanem azt, amit megengednek nekünk, hogy gondoljuk, hogy jelentsen.

A kéretlen és amúgy is megkésett tanácsosztogatáson kívül a másik idegesítő szokása, hogy amikor már vagy egy órája magyarázok neki valamiről, akkor egyszer csak fogja magát és hangosan a pofámba röhög – és hidd el, a név ellenére ez a röhögés egyáltalán nem nőies -, majd közli, hogy nem kellene annyira komolyan vennem magam.

Őszintén, néha azt hiszem, kettőnk közül minden idealizmusommal és a hűtőre ragasztott lapos motivációs idézeteimmel együtt inkább én vagyok a realista.

Ha emailt küldenél bármelyikünknek, akkor azt a pumpkinsandmice@gmail.com címre tedd.