Úgy szeretlek, majd megeszlek!

A szülők: ellenségek vagy barátok? Kinek ez, kinek az. Csak most felnőtt korban látom, milyen meghatározó, hogy milyen szülőket kapunk. Elsősorban az anya. Hiszen ő jelent mindent. Ő az univerzum közepe. Nem csak a biztonságot jelenti egy gyermek számára, hanem a követendő példát is. Amit anya mond, az szent és megkérdőjelezhetetlen.

De mi történik akkor, ha valaki vámpír anyát kap? Aki azért gondozza, ápolja gyermekét, hogy kicsi léleknek erejét szívja. A mesék szimbólumvilágából ilyen a Jancsi és Juliska boszorkánya, aki bezárta és hizlalta Jancsit, hogy végül elfogyassza. Tudjuk, hogy a mesék nem mesék. Csak gyermekkorban vannak elültetve, hogy felnőttként megérthessük igazi jelentésüket. Nekem mindig furcsán hangzott, ha valaki sok időt tölt, közös programokat csinál felnőtt korában is a mamával, miután már kirepült a szülői háztól. Hihetetlen egy olyan ember számára, akinek a szüleiről csak a kontroll, a birtoklás, a megszégyenítés, a tinédzser korban bimbódzó önbecsülés lábbal tiprása a meghatározó élmény. Irigykedve és értetlenül nézi azokat, akinek a szüleik a barátaikká tudtak válni.

Ha elég nagy gonddal figyelem embertársaimat, kiderül, hogy igen nagy százalékuk menekül. Hogy hova? Nos, a menekülési útvonalaknak széles a tárháza, de nézzük meg a legnyilvánvalóbbakat, azon belül is két csoportot:

Az egyik, aki nincs tudatában annak, hogy menekül. Ezek általában azok, akiknek ugyanaz a mocsok, ami a fülen bement gyermek korától, az a száján jön ki rekedtes hangon, egy hiányzó elülső fog réséből, némi cigarettafüst kíséretében, jó adag önsajnálattal megspékelve. Persze, függőségekkel enyhítik sajgó szívük fajdalmát. Bar reprodukáltak magukat akár többször is, abban a reményben, hogy majd a gyerek megcsinálja, ami neki nem sikerült, de az új családba is egy az egybe viszik át a tanult mintákat, amit a mama örökre a szívükbe vésett. ”Nem vagy jó semmire! Bar ne születtél volna meg!” Hiába! Így vonszoljak magukat a pokol egyik tornácától a másikig.

A tudatos fajta magasabb perspektívából nézi az életet és valódi kiutat keres. Olyan kérdésekre próbál megoldást találni, mint: „Hogyan függetlenedjek?” „Hogyan válasszam le magam érzelmileg a mérgező szülökről, ha egyben ők jelentik a gyökereimet is?” „Hogyan építsem fel magam?” „Ha ez egy karmikus viszony, hogyan zárjam le?” stb… Vagy mestert keres, aki segít szabaddá válni.

Hogy én személy szerint melyik csoportba tartozom? Mindkettőbe! Én is bántottam másokat parkapcsolataimban úgy, ahogy engem anyám. Adtam tovább, amit kaptam. De kepés voltam arra is, hogy mindezt kívülről lássam meg, és megértsem honnan jön. Megértsem, ő milyen poklon megy keresztül, és elfogadjam a tényt: nem kepés többre. De pozitív hozzáállásomnak köszönhetően azt vizsgálom, hogy mit tudok kihozni abból, ami a rendelkezésemre áll. Mert a pozitív gondolkozás EZ! Nem pedig az, amit manapság általában annak hívnak. Az az önáltatás magasiskolája. A nevessünk akkor is, ha nincs min. Legyünk kedvesek, toleránsak akkor is ha belül ordítunk. Meditáljunk tarka mezőt szivárvánnyal! Ami adott esetben jó lehet, de nem hoz megoldást arra, hogy találjuk meg a bennünk levő erőt, amit mind a szüleink, mind a társadalom folyamatosan próbál lenyomni. Sajnos ez az igazság. Önbecsülés nélkül nincs pozitív gondolkodás. Nincs emberhez méltó élet. Ha nem igy lenne, nem lennének tele a pszichiátriai rendelők.

Én is voltam depressziós. Beteg. Elesett. Kiszolgáltatott. Csak vonszoltam magam egyik naptól a másikig. Reszkettem a sötétség mélyén és nem láttam kiutat. Eközben anyám próbált benne tartani ebben az állapotban, mert neki igy kellettem. Így tudott elfogadni. Talán tudat alatt szándékosan betegítik magukat a sorstársaim, hogy így fogadtassák el magukat környezetükkel. Vagy nem találnak más módot arra, hogy változtassanak a kapcsolat minőségen. Mert igen: a betegség is menekülés.

Pedig mindannyiunkban óriási erő van, ami ott szunnyad kihasználatlanul, és ez az erő időnként fel-felsejlik. Ha valaki belekapaszkodik ebbe a sejtelembe, esélye nyílik arra, hogy rendeltetésének megfelelően éljen és kiteljesedjen, ne pedig mások eszköze legyen.

Mira

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s