Egy fiúról

Egyszer csak megjelenik az életedben, minden előzmény és figyelmeztetés nélkül. Mégis, a szemébe nézve azonnal ráismersz egy érzésre, ami egyszerre új és régről őrzött, elfeledett, de most ismét megtalált.

Pedig nem kellene, hogy ismerős legyen: hogyan is lehetne, hiszen nem élte át azokat a viharokat, amelyeket te; habár a sebek nem ismeretlenek számára sem, azt, hogy ezek a sebek milyen mélyek is tudnak lenni, még nem tapasztalta meg. (És te néha elgondolhatatlan, megdöbbentő dolgokra lennél képes, hogy megóvd ettől a tudástól. De már bölcsebb vagy annál, mintsem hogy azt gondold, bárkit is meg lehet menteni attól, amit önszántából űz, hajszol.)

Vonzódsz hozzá, mégis megijedsz tőle. Beadod a derekad, de egyből visszakozol. Tudod, hogy rossz pillanatban találkoztatok. Épp próbálod magad összerakni. És ő, neki meg kell tapasztalnia a sebeket: a veszteséget, az elengedést. Azt, amikor az ember rájön, hogy nem vezet út tovább; annak a naiv optimizmusnak a halálát, amely hinni akarja, hogy ha igazán akarjuk mindketten, akkor… Nem, néha nem elég, ha mindketten akarjuk. Amikor rájövünk, hogy van, hogy minden jó szándékunk és könnyünk és küzdelmünk is kevés, akkor ebben a felismerésben végképp felnőtté válunk. Ő ezt még nem tudja, nem sejti.

Mivel épp a sebeid nyalogatod, és talán kicsit önző is vagy, nem akarod te megtanítani neki ezeket. Túl fájdalmas lenne számodra. Túl sok.

Valamiért azonban ragaszkodik hozzád. Azt mondja, akkor a barátod akar lenni. Te értetlenül állsz a dolog felett, hisz sosem voltak fiú barátaid, a haveri-kollegiális viszony keretein túlmenve. Szkeptikus vagy, de kíváncsi. (Mert sikerült kíváncsi kisgyerekből kíváncsi nővé felnőnöd.) A barátság pedig elvárásaidat meghazudtolva elmélyül, elérve azt a szintű őszinteséget és intimitást, azt a kölcsönös megértést és odafigyelést, amiről addig azt gondoltad, csak hozzád hasonló korú nőkkel lehetséges.

Közben mindketten élitek az életeteket: ő elkezdi gyűjteni a tapasztalatokat, amelyeket gyűjtenie kell, te pedig addig soha nem látott fejlődésen mész keresztül. Szárnyalsz, ugyanakkor mélyen alá is szállsz önmagadba, és végre megtalálod, mi kapcsol a világhoz; mi az, amit tenned kell; mi a legbelsőbb lényeged. Tudod, hogy ehhez egyedül kell lenned, mert bármiféle párkapcsolat, ami túl korán jön, belezavarna ebbe a munkába.

Mégis, azt tapasztalod, ismét csak meglepődve, hogy a Munkában ő támogat a leginkább. Talán mert a kapcsolatotokban nincs nyoma féltékeny rivalizálásnak vagy irigységnek – ahogy az néha előfordul azonos neműek közti barátságban -, és nem akarjátok egymást visszafogni, lenyomni; nem féltek a másikban rejlő potenciáltól – ahogy az néha előfordul párkapcsolatokban.

Az érzelmek teljesen valószínűtlen kombinációját éled át vele; soha nem tapasztalt, anyai óvó féltést, ugyanakkor kölcsönös tiszteletet. Ismeretlen-ismerős kötődést, de ugyanakkor vágyat az elengedésre, a szabadságra. Felebaráti szeretetet: azt, amit a másikban felismert önmagunk iránt érzünk. Testi vágyat.

Tudod, hogy ő is átéli ezeket, mert mondja. Többet mond, mint amit te ki akarsz, ki tudsz fejezni felé. (Még mindig megijeszt néha. Hozzá vagy szokva, hogy mások nem látnak a kulisszák mögé.) A korkülönbség ellenére is sokszor azon kapod magad, hogy ő tanít téged. Arról beszél, hogy majd ha már mindent átéltünk, ha már úgy érezzük, elég volt, már meguntuk ezt a sok hülyeséget, akkor együtt ülünk két hintaszékben a tornácon, és csak hallgatjuk a csendet. 

Ilyenkor megint dacosan ellököd magadtól, hisz már tudod, hogy nincs szükséged senkire. Ő dacosan nem hagyja magát. Lassan aztán te is hozzászoksz, hogy menekülés helyett megpróbáld megbeszélni a problémákat. Nem érted, honnan van ennyi türelme. Néha úgy érzed magad, mint egy elvadult kis állat, aki váratlanul ismét civilizált területre téved. Azt sem érted, neki miért éri meg, miért ilyen fontos, de lassan elfogadod. Már nem keresed mindenáron a címkét, amit ráragaszthatnál a kapcsolatotokra.

Így mindössze nagyritkán jut eszedbe, főként akkor, amikor rossz oldaladon kap el az élet aznap, hogy csak egy elvált, lassan középkorú nő vagy, aki az ismételt elköteleződéstől való félelmében és a fiatalsága tartósítására tett kétségbeesett kísérletképpen egy huszonhárom éves fiúba kapaszkodik.

*

boygirl

Egyszer, amikor már több mint egy éve ismertem, volt egy álmom. Nem tudom, nektek is szoktak-e olyan álmaitok lenni, ahol személy szerint nem vagytok jelen, és az egész álom mintha csak egy nektek elmesélt történet lenne, szereplőkkel, akiket nem ismertek, és akiknek – látszólag -, semmi köze hozzátok. Ez is ilyen álom volt, egy gyönyörűséges mese a szeretetről és kötődésről. Nem a Földön játszódott: valahol odakint az Univerzumban, nem is egy helyen, hanem világokon átívelve. Egy fiú volt benne és egy lány. Az álomból nem derült ki, pontosan milyen kapcsolat volt köztük, csupán az egész álmot átható, sugárzó szeretet légköre engedett következtetni arra, hogy talán testvérek, talán szerelmesek, talán csöpp gyermekkoruktól fogva egymás legközelebbi barátai. Összetartoztak, elválaszthatatlanul. Az álom arról szólt, ahogy világok során haladnak át, egymást követve. Mindig a lány ment elől. Ő nyitotta ki a kaput (az álomnak ez a motívuma tudományos-fantasztikus filmek átjáróira hasonlított), és átlépett rajta, magabiztosan, hogy a fiú követni fogja. És csakugyan, így történt minden egyes alkalommal: elől ment a lány, és utána a fiú, sok-sok bolygón és világon át. Az álom úgy ért véget, hogy a fiú megérkezett egy helyre, ahol – ezegyszer – nem várt rá a lány. Ebben a világban nem találkoztak. A fiú szétnézett benne, előbb ijedten, zavartan, majd megpillantotta a másik kaput, amin a lány távozhatott nem sokkal azelőtt. Mindig előtte járva. A felismerés után  a fiú mosolyogva átlépett a következő kapun.

 

One Comment

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s