Jó volt veled az elmúlt év, de az új jobb lesz nélküled

A karácsony előtti/körüli időszak az életemben már hagyományosan egyet jelent a döglődő kapcsolatoktól való megszabadulással. Néhány éven át ez spontán alakult így, most pedig már tudatosan nézek szét magam körül az év végéhez közeledve, megvizsgálva a kapcsolataimat abból a szempontból, hogy valami egészségeset, szükségeset adunk-e egymásnak, vagy csak a megszokás, esetleg valami beteges dinamika mozgatja az adott kapcsolatot mindkét oldalról.

tenorLegutóbb egy barátnőmmel röhögcséltünk el azon, hogy megint rám tört a törölhetnék, már ami a közösségi médiát illeti (ő is bevallottan gyakorta nyirbálja a nem aktív kapcsolatait), de aztán elgondolkoztam azon, hogy nem csak mi vagyunk ezzel így, hiszen ha lehet hinni a Facebook adatait felhasználó statisztikának (és a népi megfigyelésnek), akkor a karácsony körüli hetekben különösen sok kapcsolat ér véget (érdekes módon a másik kiemelt periódus a Valentin-napot követő pár hét). Én viszont elsősorban nem párkapcsolatra, hanem szélesebb körben mindenféle kapcsolatra értelmezem ezt.

Párkapcsolat esetében ugyanis valamivel egyértelműbb, hogy ha nem működik; ha nem érezzük azt, hogy kölcsönösen adunk egymásnak valamit nagyjából egyenlő mértékben, és ez az állapot ráadásul hosszabb ideig fennáll, akkor elgondolkozunk azon, érdemes-e folytatni, vagy inkább áll mindkettőnk érdekében véget vetni a kapcsolatnak. Arról nem is beszélve, amikor kifejezetten tehernek érezzük a másikkal való együttlétet vagy beszélgetést, netán egyre inkább az a benyomásunk, hogy fokozatosan valamiféle nyíltan vagy passzívan agresszív játszmába bonyolódunk vele.

Valamiért barátságokra, haverokra kivetítve nem szoktunk erről gondolkozni illetve byebeszélni, pedig tapasztalatom szerint töménytelen mennyiségű energiát le tud szívni akár egy-két ilyen megsavanyodott kapcsolat is. De még csak nem is kell megsavanyodnia: az is elég, ha csupán “töltelék-kapcsolatnak” érezzük, vagyis akkor fanyalodunk rá, amikor épp semmi jobb nincs.

Mindannyiunk energiája véges, ha pedig eredendően introvertáltak vagyunk, akkor meg még végesebb. Viszont megfigyelésem szerint introvertált barátaim sokkal jobban menedzselik az energiaszipolyozó kapcsolataikat, pusztán abból kifolyólag, hogy kénytelenek így tenni, ha nem akarnak rövid időn belül embertúladagolásban elhalálozni. Ez olyasmi, amit a gyakran mindenféle interperszonális drámákba keveredő – és ezen folyamatosan dühöngő – extrovertáltak is eltanulhatnak.

Mindenre ráhúzható sablonom nekem nincs, és nem is hiszem, hogy lehet egy blogposzt keretén belül kifejthető szempontrendszert alkalmazni végtelenül összetett emberi kapcsolatokra, az alábbiak azonban megfontolandóak:

  • Alapvetően az az érzésem van-e a másik személlyel kapcsolatban, hogy szeretnénk egymást boldognak, elégedettnek látni?
  • Amikor találkozunk vagy beszélünk, az energiával tölt-e fel, vagy utána órákig, napokig próbálom helyretenni magamban egy-egy megnyilvánulását (azaz energiát emészt fel)?
  • A félreértéseket könnyen tisztázzuk-e, vagy régi sérelmek felhánytorgatásához vezetnek?
  • Hogyan kezeljük a véleménykülönbségeket? Tiszteletben tartjuk-e a másik eltérő nézőpontját?

Így az új évhez közeledve sokunknak vannak elképzelései, tervei, reményei a jövőre nézve, és véleményem, tapasztalatom szerint az újnak mindig helyet kell csinálni. Érdekes megfigyelésem, hogy annak ellenére, hogy időnként komoly ritkítást végzek, a közeli barátaim száma nagyjából állandó  – a változás nem számokban mérhető. Talán csak bennem.

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s