A megmondós fogyioldalak követésének pszichológiája

Miért tűnik úgy, hogy a politikai pártokat és a vallásokat leszámítva a különböző diétáknak és fogyókúrás oldalaknak vannak a legelszántabb követői? Hogyan lehetnek ezek az emberek – többnyire nők – annyira elhivatottnak, hogy sokszor nem csak a diétára, de az életük más területeire vonatkozó állításokat, tanácsokat is készségesen és kérdés nélkül elhiszik? Miért tapsolnak ahhoz, hogy ugyanazok a személyek, akik az ő hozzájárulásoknak köszönhetően szedték meg magukat, rendszeresen alázzák őket emberi mivoltukban?

A cikkel nem egyetlen konkrét oldal elemzése a célom, sokkal inkább a működési mechanizmusokat szeretném bemutatni, amelyek ezek mögött a jelenségek mögött állnak, hiszen ezek nagyjából univerzálisak és függetlenek az éppen aktuális márkától vagy megmondómbertől. (Habár nyilván egyesekre jobban igazak, mind másokra, és az olvasgatás során találtam olyan oldalt, amelyikről önmagában is cikksorozatot lehetne írni bármely pszichológiai magazinba.) Azt is hozzá szeretném tenni, hogy bár a címben épp a fogyioldalakat emeltem ki, sok motivációból vagy testi-lelki “átalakítás” ígéretéből valamilyen formában anyagi hasznot húzó vállalkozásra szintén igazak lehetnek bizonyos elemek a cikkben felvázoltakból.

Miért is kerültek a figyelmem körébe, és döntöttem úgy, hogy írok ezekről? Elsősorban azért, mert bár a hagyományos kuruzslást a törvény bünteti, és egy laikus is könnyebben gyanút fog és bizalmatlan lesz olyanokkal szemben, akik a megfelelő tudás és képesítés hiányában vállalkoznának például szemműtét elvégzésére, a lelki folyamatainkba, lelkünkbe való belenyúlás esetén már nem vagyunk ilyen kényesek. Ez súlyos hiba! Azt, hogy kitől fogadsz el magadra vonatkozó állításokat, éppen olyan körültekintően kellene megválasztanod, mint ahogyan például nőgyógyászt választasz. (És nyilván egy nőgyógyásztól nem várod el, hogy a csontkovácsként a hátad is helyre rakja… vagy fordítva.)

A másik dolog, amelyet nem csupán érdekesnek, hanem aggasztónak is tartok, hogy a legtöbb ilyen fitness-szel, diétával, átalakítással foglalkozó oldal célközönsége magának az oldalnak a természeténél fogva főként olyan személyekből áll, akiknek aktuálisan vagy hosszabb távon sérült az önértékelése. Vagy azért mert valóban régebb óta élnek túlsúllyal, vagy a túlsúly ennek a más okból sérült önbecsülésnek a következménye (ehhez kellene ugye a szakember, aki ennek segít utánajárni), esetleg az illető épp most hízott meg jelentősebben például szülés után vagy egy betegség következtében, és érthetően nehezen birkózik meg ezzel a helyzettel és az addigi testképe hirtelen széthullásával.

A legtöbb (sikeres) fogyiblog kimondva vagy kimondatlanul tehát valójában nem is pusztán fogyást kínál, hanem implicit erre az önértékelési problémára ígér egyfajta megoldást. Ez nem újdonság és nem is egyedülálló jelenség: lerágott csont, hogy a legtöbb mai márka nem csak magát a terméket igyekszik eladni, hanem próbálja magához láncolni a vásárlókat azzal, hogy egy mélyebb szinten szólítja meg őket. Életérzést veszel és szeretetmárkát választasz. (Akármit is jelentsenek ezek. Jelentsenek vagy ne jelentsenek bármit is.) A problémát a mi esetünkben nem is ez jelenti, hanem az, hogy itt a célközönség különösen sérülékeny, és emiatt könnyebben befolyásolható. Ez akár még előnyös is lehet persze, hiszen könnyebb segíteni egy kitűzött cél (pl. fogyás) elérésében akkor, ha a másik már eleve vevő a befolyásolási szándékra, csakhogy ez egyúttal visszaélésre is alkalmat ad. Márpedig, javítsatok ki, de ezek elsősorban anyagi vállalkozások, amelyeknek az elsődleges érdeke az, hogy te megvedd az ő terméküket. Igen, igaz, ehhez ott a töménytelen szercsi-lavcsi mint körítés, de a puszta realitás az, hogy ha nem sikerül rádsózni a fogyitablettát, fogyimenüt, edzéstervet, akkor csakhamar lehúzhatják a rolót, és már rögtön nem fognak annyira szeretni.

Különösen érdekesnek találtam az egyik, szokásosnál is agresszívabb stílusban kommunikáló oldalt, amelyik, mint megtudtam, arról közismert és állítólag attól működik, hogy kifejezetten lealázóan beszél a – szintén többnyire nőkből álló – vevőkörrel. A nőgyűlöletet egyáltalán nem rejti véka alá az író, habár néhol sejteti, hogy azért ez csak okos marketinghúzás ám, valójában milyen sok nőnek munkát adunk, és egyenlő béreket (!!!) fizetünk nekik. 

Tanulságos megfigyelni, ami itt történik: miközben az egyik posztban a  már amúgy is rogyadozó önértékelést még inkább szétzúzza a kommunikációjával és a stílusával, a másikban rögtön kínálja a megoldást, amit természetesen a kívánt alak elérése jelent, természetesen csakis az ő termékeivel. Aztán a következő bejegyzésben megint jön valami, ami elhiteti veled, hogy nőként csak annyi az értéked, amennyire mások vonzónak tartanak… de sebaj, hisz épp itt van ez a remek diéta, ami majd… (Remélem, kezded felismerni a mintát?)

Az a kérdés is felmerült bennem, hogy mi lehet az a lelki-világnézeti háttér, aminek kontextusában ez a taktika leginkább sikerre vezet, már azon kívül, hogy eleve valamilyen szempontból sérülékeny személyeket céloz?

Itt valójában csalódnom kellett, mert a Facebook oldalon való végiggörgetés és a blogon való olvasgatás során egyszerű – és épp egyszerűségében kicsit ijesztő -, világkép rajzolódik ki, amely valójában csak a szóhasználat miatt tűnik néha újszerűnek és felrázónak, valójában nagyon is hagyományos és – ahogy már mondtam – a valótlanságig leredukáló sémákon alapul: az életünket alapvetően a genitáliáink köré építjük, azaz a női/férfi szerepeink a legfontosabbak – bár úgy tűnik, ez a konkrét megmondóember különbséget tesz abban, hogy a nők sokkal inkább legyenek csak nők,  férfi azért akarhat valamit “az élettől” is a nőn kívül. (Még jó.) A genitáliákon kívül – illetve ezekkel nyilván szoros összefüggésben – ezek a férfiak és nők még rendelkeznek ösztönökkel, és ezek az ösztönök gyökeresen mást diktálnak nekik. A nő uralni akarja a férfit, mégpedig teljes mértékben, a férfi viszont ezt legkevésbé sem akarja. Így hát a nő mindenféle titkolt és alattomos mesterkedésekbe kezd, hogy az ő akarata érvényesüljön, melynek következményeképpen előbb-utóbb végül bekövetkezik a férfi pszichés kasztrációja. (Bár sosem voltam egy nagy Freud-hívő, de komoly pénzeket lennék hajlandó fizetni azért, hogy meghallgassak egy beszélgetést az írások elkövetője és a néhai professzor között. Elképesztően vicces lenne.)

Ezen kívül tényleg nem sok lényeges dolog történik ebben az ösztönökre redukált lények lakta a világban, tulajdonképpen bármelyik állatvilágot bemutató természetfilmet megnézve elég jó képet kapunk a szabályairól:  a cél a minél magasabb státuszú pár megszerzése (nők esetében a státusz jele nyilván alapvetően kinézet, férfiaknál azért a társadalmi státusz is számít, illetve ennek jelképei). A nő-nő és a férfi-férfi viszonyról csak a versengés, rivalizálás kapcsán esik szó, hisz ez is azt a célt szolgálja, hogy elhitesse: egy végtelenül ellenséges környezetben kell helytállnod, legjobbnak lenned (amiben ismét csak majd az ő termékük fog neked segíteni.)  Ha sok időtök van, tényleg nézzetek meg inkább egy jó Attenborough filmet, mindössze amit az állatvilágról hallotok, azt kritikus gondolkodás nélkül azonnal vonatkoztassátok az emberekre, és máris könnyedén belehelyezkedhettek ebbe a világlátásba.

Magától értetődik, hogy az embereket jellemző, ember voltukban meghatározó egyéb tényezők mellékesek és csak annyiban kerülnek szóba, amennyiben a fent vázolt célt, a minél vonzóbb, magasabb státuszú pár megszerzését segítik. Az önfejlesztés, önbizalom-építés de még maga az egészséges életmód és alakformálás is ennek a célnak vannak alárendelve és valójában másodlagosak; nem mint önmagukban való értékek jelennek meg. Ezt lelkileg különösen károsnak és rombolónak tartom, hiszen a másoknak való megfelelni vágyásra ösztönöz elsősorban, ahelyett, hogy azt hangsúlyozná, ami nekünk magunknak, az autentikus énünknek örömet okoz.

30-1-of-1És itt el is érkeztünk a legnagyobb problémához: nevezetesen ahhoz, hogy bár elképzelhető, hogy magában a fogyásban tényleg segít X vagy Y módszere, ám mentálisan némelyik olyan mechanizmusokat indíthat be illetve mélyíthet el (mint már mondtam, bizonyos olvasóknál magának a kínált szolgáltatásnak a természeténél fogva sajnos elég könnyen), amelyek  az elismeréstől való egészségtelen függést, beszűkült világképet és a kezdetinél is törékenyebb önbecsülést eredményezhetnek. (“Csak addig vagyok jó, amíg vékony vagyok.”) Extrém esetekben nem elképzelhetetlen, hogy egy, a Stockholm-szindrómára emlékeztető pszichológiai tünetegyüttes jön létre a nagyon elszánt követőknél. (Nyilván persze szerencsére olyan is előfordul, aki “csak” megveszi a terméket, és nem igazán érdekli a körítés meg a hablaty).

Azt nem gondolom, hogy ezeket a mechanizmusokat minden esetben tudatosan alkalmazzák az oldalak kiagyalói és működtetői (az olvasottak alapján egyébként is nehéz feltételeznem a lelki történésekre és ezek összefüggéseire való ilyen szintű rálátást), de az tény, hogy tudatosan-tudattalanul felhasználva is ezek nagyon erős hatóerők, amelyek komoly visszaélésre és kizsákmányolásra adnak lehetőséget. (Ha úgy tetszik: egy szekta sem más, mint végtelenül sikeres marketingtevékenység. A kettőt leginkább az különbözteti meg, hogy a marketing általában csak az életed egy szűk területére – pl. hol és milyen gyakran iszol kávét – irányul, nem érdekli a többi, míg egy szekta minden területet egyszerre akar az irányítása alá vonni, azaz totalitárius.)

Összefoglalásképpen azt szeretném kiemelni, hogy akármilyen okból fogyókúrázz is, a hosszú távon sikeres fogyás csak úgy jöhet létre, ha nem csak testben, hanem lélekben is megerősödsz. Ez utóbbiban viszont az ilyen oldalak többsége nem fog tudni segíteni, sőt, sokszor inkább még ellenkező hatást érnek el, sokszor feláldozva a vevőik hosszú távú lelki jóllétét (amely logikusan nem is érdekük) a pillanatnyilag épp sikeresnek tűnő marketing oltárán. Nem mondom, hogy ne vedd meg a terméket, ha feltétlenül úgy érzed, neked ez használ, de ne higgy el bármi sületlenséget az élet nagy kérdésiről valakinek pusztán ezért, mert tudja, hogy kell jól fogyitablettát árulni.

Hüvelykujjszabályként mindig érdemes feltenni a kérdést: mit akarnak nekem itt eladni?Hiszen naná, hogy egy olyan világnézetet fognak mellé sugallni, aminek az elfogadása majd arra ösztönöz, hogy megvegyem azt az adott terméket. Ha viszont valóban érdekelnek a társadalom, kapcsolatok, nemi szerepek alapvető kérdései és összefüggései, akkor talán inkább orientálódj ide, ide esetleg ide vagy ide.

A fetaured image forrása: http://www.freepik.com/free-photos-vectors/fashion

Fashion photograph designed by Asier_relampagoestudio – Freepik.com

4 Comments

  1. Fifilafume

    Köszi hogy ilyen szépen megfogalmaztad és leírtad. Egy kis reményfoszlány, hogy vannak még értelmes, önálló gondolatokkal rendelkező egyének. A műved mintha válasz lenne egy bizonyos Olga írására ugyanebben a témában. Amikor elolvastam az ő posztját, mintha egy fordított univerzumba kerültem volna, ahol le meri írni a minden mondatában sületlen baromságot, hát le merte (lényegében védte tíz körömmel azt a bizonyos népszerű blogot amit te is említesz). Aki nem akar beállni a tömeg háta mögé az kussoljon, húzza meg magát mert eltapossák. Minden esetre mostantól nagyobb figyelemmel leszek az írásaid felé, remélem még sok jósággal-igazsággal, egyedi humorral megörvendeztetsz minket.

    Kedvelés

    1. Tündérkeresztanyád

      Nagyon köszönöm a kedves szavaid, engem is bizakodással tölt el, ha azt látom, hogy vannak, akik kritikusan állnak hozzá ahhoz, amit hallanak-olvasnak-látnak maguk körül. Sok írásomban én inkább erre bíztatok mindenkit, ahelyett, hogy feltétlenül én akarnám megmondani, mi a tuti, mi a helyes út. Eladni sem akarok semmit, és nem tervezek a blogolásból sem a közeli, sem a távoli jövőben megélni. Ezt szükségesnek tartom ahhoz, hogy arról és akkor írjak, amiről és amikor akarok.
      Annak pedig külön örülök, hogy értékeled az “egyedi” humorom. 😀

      Kedvelés

      1. Fifilafume

        Nem mintha azzal baj lenne ha valaki némi bevételre tesz szert azért, mert idejét, erejét beletéve egy épkézláb, hasznos dolgot kreál. De nehéz úgy egyensúlyozni hogy hű maradj magadhoz. Úgy emlékszem te sem vagy az a kifejezetten extrovertált típus, ezért is érzem azt, hogy totál hozzám szólsz, hozzám aki szoc fóbiás, akinek sosincs sok reménye, mert nem “normális”. A héten átrágom magam újra a blogodon azt hiszem:)

        Kedvelés

    2. Tündérkeresztanyád

      Nem, persze, hogy nincs baj azzal, ha valaki hivatásszerűen ebből él, de igen, úgy érzem, különösen manapság nehéz nem elmenni egy minden áron való népszerűségre való törekvés irányába az igazság keresése helyett. Ehhez már keményen profinak és az újságírásban edzettnek kell lenni. (Én nem vagyok az, és bloggerek közül is nagyon keveset tudnék csak mondani, akiről ezt ki lehet jelenteni.)

      Igen, nem vagyok kifejezetten extrovertált, jobban megértem magam olyan emberekkel, akik szeretnek mélyebben belenézni egy-egy problémába, analizálni és megérteni azt. Viszont az utóbbi időben ez elég derűssé, boldoggá és magabiztossá tesz, így azt mondanám, a remény attól függ, mennyire vagy kibékülve ezzel a tulajdonságoddal és mik az elvárásaid, nem magától a tulajdonságtól.
      Szóval ismét, örülök, hogy itt vagy, és remélem, még sok érdekes olvasnivalót találsz! 🙂

      Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s