Mi az a “visszhang-szoba”?

A szociális médiáról folyó beszéd jelenleg egyik meghatározó kifejezése az “echo chamber”, azaz magyarul nagyjából “visszhang-szoba”. Mit takar ez a kifejezés, és miért érdemes tudni róla?

Ahhoz, hogy ezt az újnak tűnő jelenséget megértsük, a pszichológiához kell fordulnunk, azon belül is kognitív (gondolati) torzításokkal foglalkozó elméletekhez és kísérletekhez.

A kognitív torzítások azok az információ-feldolgozást illető “hibák”, vagy inkább sajátosságok, amelyeket tudatosan ugyan senki nem vállal magára, de valójában mindannyiunk agya tudattalanul alkalmazza őket, egyszerűen mert így működik. Rengeteg kísérlet igazolja az észlelés, emlékezés, döntéshozatal bizonyos irányba történő torzításait illetve befolyásoltságát. (Példaként gondoljunk csak a sorozat-effektusra: egy sorozaton belül annak első és utolsó elemeire emlékszünk legnagyobb eséllyel, míg a sorozat közepe fele lévő elemek hajlamosak összemosódni az emlékezetünkben. Ezt például hasznos lehet tudni olyan helyzetekben, amikor mi dönthetjük el, hányadikként szerepeljünk egy sorozatban.)

Tehát ezeknek a kognitív torzításoknak az egyike az ún. megerősítési torzítás. Ez azt takarja, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk olyan információkat keresni és igaznak elfogadni, amelyek támogatják, megerősítik a már amúgy is meglévő sémáinkat, elgondolásainkat, nézeteinket, attitűdjeinket. Ez eddig világos: nagyobb eséllyel fog egy filmes oldalt böngészni az, akit már amúgy is érdekelnek a filmek – noha nem kizárt, hogy egy különösen jó oldal felkelti valaki érdeklődését, aki addig közömbös volt. És a politikában is nagyon jól megfigyelhető: én még emlékszem arra, amikor anno a 2006-as választások idején voltak a “Magyar Nemzetet olvasók” és a “Népszabadságot olvasók”, és a két tábor között nem sok átfedés létezett. (Mondhatnánk, hogy borzasztó is volt ez a megosztottság, de mint azóta kiderült, a megosztatlanság még borzasztóbb tud lenni).

Mégis, a nyomtatott sajtó legalább részben korrigálta ezt a torzítást annyival, hogy bár mindig is voltak jobboldali baloldali, liberális, szélsőséges etc. lapok, az újság hitele és így közvetve a léte múlott azon, hogy teljesen random információkat, egyértelmű kitalációkat ne közöljenek le, akármennyire is egyezett az esetleg az olvasók többségének szíve-vágyával. (Nyilván a különféle lapok közt is nagy a szórás.) Az interneten azonban nincs meg ez a kontroll: nekünk magunknak kellene megteremteni. Annak, hogy mit fogadunk el igaznak, csak a saját képzeletünk és vágyaink szabhatnak határ, és sokak esetében úgy tűnik, nem igazán szabnak. Így aztán vannak, akik számára X az igaz, másoknak pedig pont a szöges ellentéte, Y.   A szociális média ugyanis, a Facebookkal az élen, felerősíti a megerősítési torzítást: olyan információkat tár elénk, amelyeket látni szeretnénk, hiszen korábban már lájkoltunk hasonlóakat. Így csupán a saját gondolataink visszhangját halljuk nap mint nap: nem vagyunk kitéve ellentmondó véleményeknek.

maxresdefaultMás valóságokat ismerünk, és ezeknek a valóságoknak sokszor nincs közös nevezője. 

A helyzet azért különösen komoly és aggodalomra okot adó, mert egyrészt: sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy a Facebook (és az interneten sok platform) milyen algoritmusok szerint operál, hogyan működik. És másodsorban, még akik tisztában is vannak vele, erősen motiváltak arra, hogy elkerüljék az övékének ellentmondó nézeteket. Nem akarunk vele foglalkozni, megsértődünk, megkérdőjelezzük a másik ép elméjét vagy legalábbis objektivitását. Miközben mi is épp annyira a saját gondolataink foglyai vagyunk. A saját kis visszhang-szobánkban sínylődünk, és legfeljebb azokkal kommunikálunk, akik hozzánk nagyban hasonlóan gondolkoznak kb. mindenről. Félünk az egyet nem értéstől, hiszen teljesen elszoktunk tőle.

Csakhogy az önbecsapásnak mindig ára van: ezt az árat mind egyénként, mind közösségileg, sőt, nemzeti, globális szinten is elkezdtük fizetni. Az, hogy nem értjük a jelen meghatározó politikai eseményeit, nem értjük, hogyan és miért történhettek, nagyban annak is köszönhető, hogy jól elvagyunk a saját visszhang-szobánkban anélkül, hogy időnként ránéznénk a dolgokra egy teljesen más szemszögből.

A megoldás erre a problémára sokféle lehet, de legtöbbjük egy nagyobb fajta tudatosságot feltételez a saját szokásainkat, gondolatainkat, torzításainkat illetően. A sajátunknak ellentmondó nézetek tudatos keresését, megismerését – elfogadni nem kell ugyan őket, de megérteni érdemes. Túl nagy kihívás ez jelenleg az emberiségnek? Jó kérdés.

4 Comments

    1. Tündérkeresztanyád

      Én természetemnél fogva “mindenevő” vagyok, ennek következménye, hogy a forrásaim is sokfélék. Leginkább mondjuk a Guardiant szoktam mostanság, de tudatában vagyok, hogy sok kérdésről elfogultan írnak. Facebookon igyekszem lehetőleg minél kevesebb időt tölteni – de sok barátommal ott kommunikálok, szóval teljesen kiiktatni nem akarom.

      Kedvelik 1 személy

      1. K.R.Á.

        Igen, érdemes minél több véleményt meghallgatni, elolvasni, majd mérlegelni. Hát igen, néha érzem a Facebook hiányát, ugyanakkor meg sok barátommal szerencsére megvagyunk nélküle.

        Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s