Nap Bloggere – Ezeket kérdeztétek

Múlt csütörtökön a nap bloggere voltam, és Ti sok mindenről kérdeztetek sok témában. Én nagyon örültem ennek a színes kérdéscsokornak, mert úgy érzem, jól tükrözi a blog szerteágazó érdeklődését.

Kérdeztetek:

A Blogolásról

 

“Elsőnek is: nagyon szuper a blogod kinézete! Miért kezdtél blogot írni? És miért pont ebben a témában?”

Elsőnek is: köszönöm. 🙂

Blogolni akkor kezdtem, amikor kiköltöztem Edinburghba, egyrészt az élmények rögzítése végett, másrészt amolyan terápiás jelleggel: akkoriban ugyanis volt bőven mit feldolgoznom, megemésztenem az azt megelőző öt évvel kapcsolatban. Aztán később meg már szokássá vált, ami nem meglepő, hiszen naplót is tizenegy éves korom óta vezetek.

A témák elég változatosak a blogon, bár – nem véletlenül – leginkább pszichológia és társadalom témákban szoktam írni. Ennek az az oka, hogy lenyűgöz az emberek viselkedése, egymáshoz való viszonya, reakcióik egy adott jelenségre. Mondhatni, szinte életcélommá vált a legkülönfélébb helyzetekben megfigyelni embereket – ezzel a fotózás is összecseng – és persze saját magamat is. Ez utóbbinak köszönhetőek az önelemző jellegű cikkek a blogon.

“Honnan jött a blog nevének ötlete?”

Erről egyszer írtam egy bejegyzést, ha nem baj, belinkelem: Tündérkeresztanyák és Tündérkeresztapák

A mentor kapcsolat egyébként  visszatérő téma az életemben, a tanári szakdolgozatom is részben ezzel foglalkozott. És az is benne van, hogy egy idő után aztán mindenkinek meg kell tanulnia a saját maga mentorává válnia.

“Egy egy polgárpukkasztó cikk után mennyire várod a reakciókat? Mi volt az a reakció ami leginkább kiverte nálad a biztosítékot?” Illetve: “Volt-e már valami nagyon negatív komment?”

Nem tudom, vannak-e polgárpukkasztó cikkek az oldalon, ha vannak is, nem szándékos. Aki meg akar pukkadni, az úgyis megpukkad valamitől, szerintem teljesen esetleges, hogy épp az én cikkeimtől…  vagy  egy tetovált nőtől a buszon. 🙂

Negatív kommenteket nem nagyon szoktam kapni, eddig egy olyanra emlékszem, amikor azt kritizálták, miért épp az adott témáról írok, illetve hogy miért (vagy miért nem, ezt a kommentelő maga sem tudta eldönteni) olvasom a Bored Pandát. (Amit mellesleg azóta sem olvasok.)

“Az ötletek mikor jönnek igazán? Rögtön lejegyzed vagy csak fejben tartod?”

Érdekes módon a legjobb ötletek a buszon/buszra várva szoktak eszembe jutni. Talán mert ilyenkor van időm csak úgy a “semmiről” gondolkodni. És igen, van már annyi tapasztalatom, hogy azonnal lejegyezzem őket.

“Mi az a téma, ami fontos neked az életben, de soha nem írnál róla a blogban?”

Szerintem nincs ilyen téma. Azt tudom inkább elképzelni, hogy valamiről, ami nagyon felzaklat, vagy egy nagyon intenzív élmény, csak később írok, amikor már leülepedett a dolog.

 

 

Pszichológiáról

“Ahogy látom nem személyes blog a tiéd, inkább társadalmi kérdéseket feszegető. Hivatalosan van közöd a pszichológiához?”

Először azt szeretném megjegyezni, hogy számomra a kettő – személyes és társadalmi – nem válik el élesen. Persze a nyilvános és a magán már inkább, de azt gondolom, hogy nagyon sok személyes gondolat, érzés, élmény is a társadalomban való létünkből ered, sokkal jobban, mint amennyire hajlandóak vagyunk beismerni magunknak.

A pszichológiához hivatalosan annyi közöm van, hogy idéntől az Edinburgh Univer sity pszichológia Msc képzését végzem, illetve anno az ELTE-n tanárképzés keretén belül tanultam pedagógiát, pszichológiát, valamint a pszichoanalízissel is sokat foglalkoztam, igaz, inkább irodalmi-esztétikai tanulmányaim során.

Enikő, és Tündérkeresztanya, nyertetek egy olvasót. Nem is értem, hogyan maradtatok ki eddig az életemből:). Enikő, mi a legérdekesebb terület számodra a pszichológiában, és milyen kutatási területet választanál? Milyen terápiás stílusok állnak hozzád a legközelebb?

Mindketten nagyon örülünk, hogy immár itt vagy! 🙂

A pszichológia mellékágaként talán a szociálpszichológia, ami a legjobban érdekel. Hogy az emberek mit, miért és hogyan csinálnak egymással. Ezen belül az ún. Theory of Mind terület, ami azt vizsgálja, hogyan “olvassuk” mások gondolatait, érzéseit, indítékait, valamint az empátia kérdése is foglalkoztat. Mostanában személyes indíttatásból a hiperérzékenységről (HSP, magyarul még szuperérzékenységként is emlegetik néha) is rengeteget olvasok, és bár ez nem szociálpszichológia, de el tudnám képzelni, hogy kutatás szintjén is foglalkozzak vele.

Sokat tudnék kérdezni, de amit még nem tudok: kedvenc filmjeid, könyveid? Tudnál ajánlani filmeket hiperérzékenyeknek hiperérzékenyekről?

Kedvenc filmek, könyvek… uh, hosszú lenne nagyon a lista! Szeretem a klasszikusokat mindkettőben, azokkal nem lehet mellényúlni, ám elolvasok-megnézek szinte bármit.

Nem fogod elhinni, de kifejezetten hiperérzékenyekről-hiperérzékenyeknek film is készült már:

Sensitive – The Movie

Megmondom őszintén, én még nem néztem meg, leginkább azért, mert a trailer alapján úgy tűnik, elég nagy az átfedés a fogalmat megalkotó pszichológus, Elaine Aron eddig megjelent könyveivel, amiket már mind olvastam. De ha Te megnézed, majd mindenképpen mondd el, hogy tetszett!

A hiperérzékeny tapasztalatot amúgy nekem Wes Anderson filmjei nagyon jól visszaadják, főleg a Royal Tenenbaums és a Moonrise Kingdom. Aztán ott van még az Amélie csodálatos élete, ami szerintem szintén hiperérzékeny-alapmű (most találtam ki ezt a kategóriát hirtelen).

És még egy: Mit gondolsz a következő idézetről? “Abban a világban, amely elfeledte a csend értékét, akármit unalomba lehet fullasztani.” Isaac Asimov

Abszolút egyetértek. Sajnos egyre jobban elfelejtjük a csend értékét, holott minden szónak csak a csendből kibontakozva van súlya; a zajban elvész. Bloggereknek ezt szerintem nem kell magyaráznom, hiszen mindannyian naponta szembesülünk vele, hogy a szavaink csak alig hallható neszek a zajtengerben. Vajon mi a megoldás? Túlkiabálni mindenkit? Vagy lehalkítani a hangunk annyira, hogy oda kelljen figyelnie annak, aki hallani szeretne?

“Milyen (pozitív) változásokat eredményezett nálad a meditálás és mennyire része a mindennapi életednek?”

Erre nehezebb válaszolni, mint gondoltam. Nem szoktam minden nap tudatosan meditálni, de amióta gyakorlom, azóta mégsem telik el olyan nap, hogy ne érezném a hatását. A meditálás nekem segített megtalálni egyfajta lelki teret – gondolhatunk rá úgy, mint egy szoba, ha tetszik – ahová bármikor, akármilyen helyzetben beléphetek, nem feltétlenül kell elvonulnom meditálni. Akár a buszon ülve vagy munkahelyen is meg tudom találni ezt a teret, állapotot, és ilyenkor megnyugszom. Persze amikor zaklatottabb, zsúfoltabb napok követik egymást, akkor igényem van a “rendes” meditációra.

“Ha sorozatgyilkos lennél, mi lenne a “profilod”?”

Hagy válaszoljak Selena Gomez számmal, jó?

(Alternatív értelmezési lehetőség: addig hallgattatnék az áldozataimmal Selena Gomezt, amíg önkezükkel véget nem vetnek az életüknek.)

 

Skóciáról és Edinburghról

“Mi az, ami megfogott Skóciában? Miért szeretsz ott élni?”

Skóciában a táj zord vadsága, ami leginkább megfogott; Edinburgh misztikus hangulata; a skótok barátságossága; a nyugodt, de dolgos életstílus; az időjárás; a liberális szemlélet, na és a skót whiskey!

“Jártál már a Mary king’s closeban? Vinnél babát a kislánynak?”

Ez eddig valahogy kimaradt, talán majd most Halloweenkor. Viszont a múltkor volt egy érdekes álmom szellemgyerekekkel (vagy gyerek szellemekkel?) meg egy felüljáróval. A részletekre nem emlékszem. Babát semmi esetre sem vinnék -kiráz tőlük a hideg-, maximum egy tábla csokit.

“Ha mar Elefántos kávézó, meg Harry Potter szülőhelye: kinek a bőrebe bújnál bele a szereplők közül, és miért?”

Hedwig lennék, a bagoly. Igaz, hogy meghal a végén, de azt hiszem, addig is imádnék éjszakánként a Tiltott Rengeteg, a roxforti tó, a kastély behavazott tornyai felett árnyékként suhanni.

 

Fotózásról

“Nagyon tetszik a fotóblogod is, bár csak a képeket nézegettem, az angol tudásom gyatra. Tanultál fotózni? Vagy netán hivatásos fotós vagy?”

Köszönöm szépen, örülök, hogy a képek önmagunkba is élvezhetőek!

Fotózni néhány workshopot leszámítva teljesen autodidakta módon tanultam, és nagyon örülök, hogy eddig sikerült már olyan helyeken dolgoznom, mint például az Edinburghi Nemzetközi Filmfesztivál.

Teljesen ebből megélni már nem tervezek, mert a filmfesztiválon való munka azt is megmutatta, hogy kicsit azért elvész a varázsa, ha nap mint nap ezt csinálja az ember, illetve szerintem nem is vagyok annyira tehetséges/elkötelezett, mint sok fantasztikus fotós, akit ismerek. Viszont kikapcsolódás, hobbi, jövedelemkiegészítés, önismereti eszköz, másokhoz való kapcsolódási pontként az egyik legjobb elfoglaltság számomra.

A magyarságomról

“Másfél év elteltével tudnád-e bővíteni “Az én magyarságom” című bejegyzésed? Szívesen olvasnám.”

Most gyorsan elolvastam ismét. Nem, nem hiszem, hogy lenne mit hozzátennem, bár azóta lett itt kint is sok magyar ismerősöm, barátom, ami erősíti a Magyarországhoz való kapcsolódás érzetét bennem. Annyira azért nem erősíti, hogy vissza akarjak költözni.

A múltról és jövőről

“Ha megadatna számodra egyetlen időutazás és az ezzel kapcsolatos beavatkozás lehetősége, hová utaznál, mit néznél meg, kivel beszélnél, mit változtatnál?”

Én tuti, hogy a jövőbe mennék, olyan messzire előre, ameddig csak lehet, illetve legalábbis az emberiség kihalásáig, ha lesz ilyen. Egyszerűen tudni szeretném, mi lesz a sztori vége, ha már úgysem fogom megélni!

Változtatni viszont, úgy gondolom, a jelenben kell igyekeznünk, mindenkinek, mert efölött van igazán hatalmunk; ezt osztották. Nem nyúlnék bele sem a múltba, sem a távoli jövőbe.

“Hol látod magad 5 év múlva és mit tanácsolnál az 5 évvel korábbi önmagadnak?”

Hogy mit tanácsolnék az öt évvel korábbi önmagamnak? Indulj el Skóciába, MOST. Gyakran felmerül bennem, hogy milyen jó lett volna előbb, a húszas éveim elején nekivágni, és nem éveket áldozni arra, hogy egy olyan képnek akarjak megfelelni, ami igazából nem is tetszik. De azért így is boldog vagyok, mert a tapasztalatokat nem lehet megfizetni. És hogy hol – vagy inkább hogyan – látom magam öt év múlva? Még több tapasztalattal gazdagabban. Talán Edinburghban, talán a világ egy másik pontján.

2 Comments

  1. tisztakék

    Élvezetes volt olvasni minden válaszod! A Sensitive The Movie-t még nem láttam, felveszem a listára. Wes Anderson viszont nálam is nagy kedvenc. 🙂 Amit pedig a hangzavarban megbúvó csendes szavakról mondtál, írásra ihletett! Köszönöm a válaszaid! 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Tündérkeresztanyád

      Ha megnézed, majd tényleg számolj be, milyen volt! 🙂

      Wes Anderson… uh, hát nekem a Royal Tenenbaum az valahogy annyira, de annyira a hiperérzékenységről szól – ami mindhárom főszereplőnél másképp jelenik meg -, hogy nem tudom, akár egy dokumentumfilm is mondhat-e ennél többet, mélyebbet.

      Én köszönöm a kérdéseid, nagyon örültem nekik, elgondolkoztattak! 🙂

      Kedvelik 1 személy

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s