Mégis, mi a fene az, hogy “nárci”?!

A szavak, amiket használsz, és ahogyan használod őket, formálják a valóságod. Lehet, hogy sokszor épp a szavaid zárják el az utat az elől, hogy egy  egészségesebb perspektívából szemléld az élményeidet. Ha pontatlanul, hanyagul használod őket, akkor pedig egyenesen ellened fordulnak.

Tisztességes nevén nárcisztikus személyiségzavar. Így kimondva szép, hosszú, komolyan hangzó név. Nem jön olyan egyszerűen a szájra, mint a “nárci”, “nárcisz” és társai. Leírni is jóval hosszabb idő, és van egy határozott orvosi csengése. Barátnők között csevegve már-már hülyén éreznéd magad, ha ki kellene mondani minduntalan. Így születik  meg a “nárci”.

Mi ezzel a baj? Mert azon kívül, hogy személy szerint kiráz a hideg attól, hogy egy komoly pszichés zavarra ilyen, már-már kedveskedőnek hangzó névvel utaljak (erről a kedveskedő jellegről is lehetne mélyanalízist írni), egyéb baj is van vele. Mégpedig, hogy végtelenül megkönnyíti, hogy szinte akárkire rámondjuk. Ha elvesszük a komolyságát, ha elfelejtjük – és félreértés ne essék,  egy idő után igenis elfelejtjük -, hogy a szó mögött egy orvosi diagnózis rejtőzik, akkor a határai rendkívül rugalmassá válnak.

Igen, tudom. Hogy ennek vannak fokozatai. Hogy nárcizmus mindenkiben van, és nem eltérő mértékben. De ha a “nárci” kifejezés nem a személyiségzavart jelöli, hanem csak egy átlagosnál önzőbb személyre használod, akkor félrevezeted saját magad. És akkor valósághűbb lenne a teljesen hétköznapi “önző disznó” kifejezés. Sok esetben a továbblépésben is jobban segítene.

Sárvári György az alábbi videóban arról beszél, hogy az abúzus túlélőit három csoportba lehet osztani, és a harmadik csoport, aki látszólag jól kijön ugyan a dologból, de csoport -és/vagy terápiafüggő lesz.

Az, hogy a saját élményünket egy ilyen végtelenül befogadó kifejezés segítségével orvosi kontextusba emeljük, a belépőjegyünk egy sor önsegítő csoportba, sorstársi közösségbe, egy egész keretrendszerbe, ami majd pontosan meg fogja határozni, hogyan látod a történteket. Ezeknek a csoportoknak némelyike valóban segítő, pozitív töltetű, a tagok őszintén igyekeznek túllépni a traumán, és támogatják egymást ebben a törekvésükben. Más részükben inkább az a jellemző – bár egy-egy csoporton belül is összeverődnek különféle mikroközösségek -, hogy előszeretettel dagonyáznak abban, hogyan is működik a “nárci agy”, mit mikor és hogyan csinált “a nárci”. A trauma után van egy időszak, amikor a dologgal való intenzívebb foglalkozás érthető, természetes és előrevivő, ám egy idő után sokan beleragadnak ebbe, és elkezdenek mindent a “nárci” szemüvegen keresztül látni. Megtanulsz egy látásmódot, aminek a segítségével remekül el tudsz kommunikálni azokkal, aki szintén ezt a szemüveget viselik. A gond csak az, amikor elfelejted levenni, miután alaposan megnézted a történteket.

Erre különösen nagy az esély, ha eddig nem volt igazi elfogadásban részed (hisz az ilyen csoportok végtelenül elfogadóak), vagy ha önértékelési problémáid vannak (hisz itt rengeteg támogatást kapsz). Igen, jól látod, hogy ezek egyben azok a tényezők, amelyek valósznűbbé teszik, hogy egy nárcisztikus személy áldozatává válj. Érdemes tehát hosszútávon ezeken dolgoznod magadban, a nárcisztikus személyiséggel való találkozástól immár függetlenül. Mert hosszú távon nem vele, hanem magaddal van dolgod.

A nárcisztikus személyiségzavar orvosi diagnózis, mégpedig azok közül is elég súlyos, hiszen a kezelése hosszú időt vesz igénybe, és mivel ebben az esetben legtöbbször nincs betegségbelátása az adott személynek, gyakran a lehetetlennel határos. Gondolj bele. Nem diagnosztizálnád egyik ismerősöd sem agydaganattal, cukorbetegséggel, Parkinson kórral. (Pláne nem állnál neki saját kútfőből és erőből gyógyítgatni.) Minden esetben, amikor azt mondod, “a nárcim”…, “a nárci”…, be tudnád helyettesíteni azzal a mondattal, hogy “X.Y., akinek legjobb tudásom és meggyőződésem szerint nem diagnosztizált nárcisztikus személyiségzavara van …” ?

A cikkel nem az a célom, hogy megkérdőjelezzem az élményed valós és traumatikus voltát, csupán szeretnélek elgondolkoztatni, vajon az, ahogyan beszélsz róla, nem csak meghosszabítja-e a traumát, miközben elfedi azokat a lelki mechnizmusokat, amelyek szerepet játszottak benne?

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s