10 tévhit a hiperérzékenységről

Az előző hiperérzékenységről szóló cikkemre kapott pozitív visszajelzéseken felbuzdulva úgy döntöttem, nagyobb figyelmet szentelek a témának, hiszen magyarul alig van irodalma, és  még a szakemberek  is olykor pontatlanul vagy tévesen használják a megnevezést.

1. A hiperérzékenyek non-stop érzelmesek

Ahogyan azt már az előző cikkben is írtam, a hiperérzékenység nem egyenlő az érzelmességgel. A hiperérzékenység (angolul Highly Sensitive Person, HSP) arra vonatkozik, ahogyan az agy feldolgozza a beérkező ingereket: a hiperérzékeny személyek agya több ingert, és mélyebben  dolgoz fel, mint az átlag. Ebből azonban nem feltétlenül következik, hogy a hiperérzékeny személyek érzelmesebben viselkednek. Sőt. Nagyon gyakori, hogy a hiperérzékeny személy annyira elmerül az élményben, hogy kifelé “elfelejt” bármit is kommunikálni. A hiperérzékenyek nagyon gyakran csendes, nyugodt, szemlélődő gyerekek majd később felnőttek is, különösebben gyakori nyilvános érzelemkitörések nélkül.  Természetesen előfordul olyan is, aki gyakran és teátrálisan nyilvánítja ki az érzelmeit, de fontos szem előtt tartani, hogy a hiperérzékenységgel önmagában még nem mondtunk el mindent egy személyiségről.

2. A hiperérzékenyek szeretnek a figyelem középpontjában lenni

Ennek általában épp az ellenkezője igaz. Nekem példul mindig az volt az álmom, hogy ha választhatnék egy szuperképességet, akkor a láthatatlanságot szeretném, hiszen úgy mindent kellő alapossággal és mélységében szemügyre vehetnék, anélkül, hogy bárki is kizökkentene vagy sürgetne.

Vannak hiperérzékenyek, akik élvezik, ha a figyelem középpontjában lehetnek, míg mások egyáltalán nem – épp, ahogy a nem hiperérzékeny személyek!

3. A hiperérzékenység ajándék/ a hiperérzékenység átok

Egyik sem, és mindkettő igaz. Körübelül olyan ez, mint egykilencven magasnak lenni: könnyen eléred a felső polcot, viszont állandóan bevered a fejed az ajtófélfába.

Viccet félretéve: sok hiperérzékeny valószínűleg elmondaná neked, hogy mennyire nehéz volt a gyerek- és kamaszkora, mennyire másnak érezte magát; nem tudta, hogy mi vele a baj. Depresszív epizódok, fejfájások, ájulások, pánikrohamhoz hasonló állapotok, idegesség – csak a leggyakoribbak azok közül, amit a saját hiperérzékenységükkel tisztában nem levő, és azt nem jól menedzselő személyeknek meg kell küzdeniük. Mivel a hiperérzékenyek rettentően fogékonyak a környezet ingereire, nagyon sok múlik a családon, iskolán-óvodán. Plusz az evolúció által úgy vagyunk programozva, hogy a negatív ingerek – veszély, fájdalom stb. – elsőbbséget kapnak, hisz a túlélés érdekében ezeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez nagyon megnehezíti egy hiperérzékeny személy életét.

Derűssé akkor kezdenek válni a dolgok, amikor az illető ráébred arra, hogy ugyanaz a tulajdonság kergeti néha az őrületbe, ami képessé tesz arra, hogy a szépet, a jót, az örömöt is mélyebben átélje. Amikor megtanulod irányítani az érzékenységed azáltal, hogy a figyelmed irányítod olyan dolgokra, amelyek segítenek, ahelyett hogy lehúznának, deprimálnának. Abból valóban csodák születhetnek.

4. A hiperérzékenyek túl bonyolultak

Nem én vagyok túl bonyolult, te vagy túl egyszerű, szól a klasszikus bölcsesség. Azért pesze ez nem teljesen így van, hisz emberként mindannyian végtelenül bonyolult lények vagyunk, tele indítékokkal, vágyakkal, félelmekkel, amelynek jó részét mi magunk sem látjuk át. A hiperérzékenyeknél csak annyiban más a helyzet hogy… nos, hogy a környezetükben lévő személyek indítékait, vágyait, félelmeit is érzékelik, néha a sajátjaiktól megkülönböztethetetlenül. Nekem jó időbe telt, amíg megtanultam különbséget tenni önmagam és a környezetem között, és még most sem tudom függetleníteni magam tőle olyan mértékben, ahogy ezt mások teszik (vagy gondolják, hogy teszik).

A hiperérzékenyek látszólagos bonyolultsága sokszor abból fakad, hogy nem tudják kibogozni, mit akarnak ők, és mit a másik, mit éreznek ők maguk, és mi az, amit csak vesznek az antennáikkal.  Idővel aztán legtöbbünk megtanulja a határait, elkülöníteni magunkat a környezetünktől, és kialakul egy nagyobb tudatosság a saját és mások érzéseit, indítékait illetően.

5. Inkább nőknél fordul elő a hiperérzékenység

Nagyjából ugyanolyan arányban vannak a nők és férfiak a hiperérzékenyek között. Ami miatt mégis úgy tűnhet, a nők között gyakoribb ez a tulajdonság, az az, hogy a nők általában jobban képesek megélni, felfedezni a hiperérzékenységüket – a férfiakat a társadalmi nyomás ugyanis legtöbbször arra kényszeríti, hogy elnyomják, szégyelljék azt. Nekem emiatt az az elgondolásom, bár eddig nem találtam olyan kutatást, ami ezzel foglalkozna, hogy a negatív társadalmi hozzáállás miatt a férfiaknál a hiperérzékenység sokkal problematikusabb, sokkal nagyobb valószínűséggel rakódnak rá egyéb problémák is.

6. A hiperérzékenység betegség/a hiperérzékenyek mentálisan betegek

Megint csak nem. Bár a hiperérzékenység – egy sor egyéb körülménnyel összefüggésben – hajlamosabbá tehet bizonyos betegségekre, önmagában csak egy tulajdonság, mint a szem vagy hajszín.

7. A hiperérzékenység “gyógyítható”/ tetszés szerint kikapcsolható

A hiperérzékenység az agy működésének egy viszonylag alapvető módjára vonatkozik. Ezt nem lehet “gyógyítani”, hisz nem betegség, illetve gyógyszerrel befolyásolni épp olyan barbárság lenne, mintha mondjuk valakit a színlátásból akarnánk “kigyógyítani”, hogy csak szürkeárnyalatokat lásson. (H. G. Wells története, a Vakok Országa jut eszembe. )

A ragadvány tüneteket – szorongás, idegesség -, ha megjelennek, természetesen lehet gyógyszerrel vagy terápiával kezelni, amennyiben odáig súlyosbodnak, hogy erre szükség van. Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek mindig vissza fognak térni, egészen addig, amíg csak az illető meg nem tanulja a hétköznapokban hatékonyan menedzselni a hiperérzékenységét.

Mivel hiperérzékenységgel élni valamilyen szinten egy élethosztiglan tartó tanulási folyamat, a hiperérzékenyeknek az átlagnál nagyobb igényük van, és fogékonyabbak is az önfejlesztésre. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyszer csak már nem lesznek majd hiperérzékenyek, hanem azt, hogy megtanulják a pozitív oldalát is látni; nem egy adottság áldozatának, hanem egy képesség felhasználójának lenni.

 8. A hiperérzékenyek nem tudják elviselni a fájdalmat

Ebből annyi igaz, hogy kisebb fájdalmat is érzékelünk és fájdalomként azonosítunk. Viszont mivel a szociális jelekre is fogékonyabbak vagyunk, nagyon hamar megtanuljuk, hogy ne mutassuk azt ki, hiszen különben “bőgőmasinának”, “nebántsvirágnak” stb. vagyunk címkézve. Azt mondanám, a legtöbb hiperérzékeny nagyon jól megtanulja kezelni a fájdalmát, és nagyon kreatív módokon képes hozzáállni. Ez persze nem jelenti, hogy nem érzi.

9.  Ha hiperérzékenyként bánt valami, az csak a te agyadban létezik, nem kell vele foglalkozni

Erről hamarosan bővebben is fogok írni, de alapvetően az a meglátásom, hogy ha nem vagy hiperérzékeny, és bánt valami, az is csak a te agyadban létezik, és nem kell vele foglalkozni. El fog múlni, idővel biztosan. Segítettem? Gondolom, nem.

Igen, a fájdalom – ahogy az öröm, harag, csalódottság, büszkeség – minden ember esetében az agyaban keletkezik és létezik, ám ez egyáltalán nem jelenti, hogy emiatt kevésbé kell komolyan venni. Ne kövesd el azt a hibát, hogy nem állsz ki magadért csak amiatt, mert biztos “csak te gondolod úgy”.  Te úgy gondolod, és a saját életedben ez épp elég kell hogy legyen.

10. A hiperérzékenyek azok az empaták, nem?

NEM. A pszichológia mint tudomány jelenlegi állása szerint olyan, hogy empata, nem létezik, hiperérzékenység viszont igen. Az emptata kifejezést főként az ezotériához kapcsolódó,  gyakran üzleti érdekeltségű internetes oldalak népszerűsítik, körülbelül mint a “szivárványgyerekek”; “indigógyerekek” stb. fogalmakat. Sajnálom, ha te elkötelezetten hiszel ezekben, és a cikkem sérti a hited, de ez azt jelenti, hogy talán nem a számodra legmegfelelőbb oldalon jársz. Én tudatosan igyekszem minden esetben valós, tudományos szakirodalommal rendelkező – azaz le tudod ellenőrizni magadtól is, hogy amit írok, igaz-e – jelenségekről beszélni, még ha teszem is ezt sokszor egyéni nézőpontból. Természetesen ha neked az segít a mindennapokban vagy éppen a jelenlegi helyzetedben, hogy empataként gondolsz magadra, semmi jogom visszatartani (és egyébként sem foglak tudni), de azt tudd, hogy ezáltal rengeteg olyan spekuláláson, szubjektív meglátáson alapuló információnak nyitod ki a kaput, ami nem biztos, hogy azon túl, hogy pénzt szeretne kicsikarni belőled, valóban érdekelt az informálásban.

Az empata-jelenség jelenleg a parapszichológia területéhez tartozik, azon belül is a kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területekhez. Az egyéni élmények és beszámolók számossága ugyan arra utal, hogy esetleg érdemes lehet ezzel foglalkozni tudományos keretek között, ám amíg ez nem történik meg, addig én tartózkodom attól, hogy a kifejezést használjam.

+1. Te milyen tévhitekkel, előítéletekkel találkoztál a hiperérzékenységet illetően?

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s