(Élet)öröm?

Az agusztusi fotókiállításom címéül némi gondolkodás után végül ezt a kifejezést választottam, és azóta gondolkozom rajta, mi a fenét is értek alatta. És mit értenek rajta mások? Te mit értesz rajta?

Persze amikor márciusban a posztert tervezve  kitaláltam a címet, még úgy gondoltam, pontosan tudom, mit szeretnék mondani vele, és hogyan kapcsolódik az egész a kiállítás témájához, ami az edinburghi nyári fesztiválok. Menet közben azonban ismét ráébredtem, mennyire távol áll tőlem az általam sekélyesnek megélt hurráoptimizmus, és a manapság zsarnoki előírásként működő “pozitív gondolkodás”, ami az azt közvetítő szintén felszínes, bármire ráhúzható és kedvünk szerint értelmezhető instant bölcsességekkel együtt inkább az emberiségbe vetett hitem tépázzák, mintsem az életkedvem erősítik.

12640334_10153153080287271_3287795737846099463_oAz egyik dolog, ami számomra csírájában öli meg az örömöt, ha azt kötelezővé teszik. Már idéztem korábban Slavoj Zizek szavait, de szerintem nem lehet eleget ismételni: nem kell élvezned semmit. Megvan a jogod ahhoz, hogy éppen rosszul érezd magad; hogy ne örülj dolgoknak, amelyeknek a közvélekedés szerint pont örülnöd kéne. Az életöröm ebből kifolyólag semmiképpen sem lehet előírás, általános szabály.

És talán éppen ezért is az életörömöt számomra leginkább olyan dolgok tudják közvetíteni, amelyek nem vártak, spontának. Ezekben a véletlenszerű dolgokban gyakran mély őszinteséget, valódi tartalmat látok. Belép az életedbe valaki, akinek az érkezésére sosem számítottál; séta közben a lábid követve egy addig ismeretlen helyre tévedsz; hirtelen elered az eső. Vagy egyszerűen csak egy nap meglátsz valamit, ami addig is ott volt előtted, de sosem figyltél rá igazán.

Egy fesztivál (vagy ünnep) lehetőséget ad arra, hogy ezek a spontán dolgok megtörténjenek – nem feltétlenül kell megtörténniük, de a valószínűtlen elemek kombinációja miatt nagyobb eséllyel jön létre egy-egy ilyen pillanat, mint a hétköznapok valóságában, és az ünnepi hangulatnak köszönhetően mi is nyitottabbak vagyunk rájuk.

Szerencsére azonban nincs mindig ünnepekre, fesztiválokra szükség hozzájuk, illetve a saját szemünket is edzhetjük, hogy észrevegyük őket a mindennapok során. Az életöröm végül is azt a képességet jelenti számonra, hogy észrevegyük, meglássuk a látszólag jelentéktelenben menyílvánuló jelentést: a harmnóniát, iróniát, szimmetriát, ellentéteket. Nem pedig állandó, kényszeres optimizmust és megingathatatlannak mutatott jókedvet, ami legtöbb esetben pont az igazi jelentés meglátásának képtelenségéből fakad.

Azt is megkockáztatom, az életörömnek nem feltétlenül van köze a vidámsághoz vagy a pozitív gondolkodáshoz (akármit is jelentsen az). Az életöröm inkább az afelett érzett mélyről jövő megelégedés, hogy az élet megállíthatatlanul megy tovább; hogy az univerzum törvényei működnek, bármi is történjen a mi szaros kis életünkben. És ez számomra valami végtelenül derűs, és végtelenül sötét is egyben.

Featured Image: Beltaine Fire Festival, Edinburgh, 2016. A fotó a sajátom.

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s