Ilyen volt az edinburghi filmfesztivált fotózni

Gondolkoztatok már azon, milyen lehet egy filmbemutatón, díjátadón vagy filmfesztiválon fotózni? Szeretnétek egy kis bepillantást a sajtófotózásba? Nekem két hétig az Edinburgh International Film Festival jóvoltából alkalmam volt kipróbálni magam ebben a világban.

Emlékszem, azon az április délutánon, amikor az interjút követően pár órával visszahívtak a szervezők, hogy szeretnék, ha velük dolgoznék június 11 és 26 között, jó ideig a föld felett lebegtem az örömtől. Az azt megelőző időszakban ugyanis úgy éreztem, nem haladok semerre a fotózással, kellene valami új kihívás, új tapasztalatok, hiszen az, hogy magamtól, szabadon választott témáról mások szerint jó fotókat készítek, már nem elégít ki. Sokadszorra állapítottam meg, hogy a kreativitást legjobban a korlátok felállításával, konkrét célok kitűzésével lehet fejleszteni.

És erre valóban tökéletesnek bizonyult a fesztivál fotózsával töltött két hét: én is és a fényképezőgépem is rengeteg olyan helyzetbe kerültünk, amikor addig nem ismert körülmények között, szűkös időkereten belül kellett valami értékelhetőt produkálni. Sokszor lelkileg, fizikailag és technikailag is a határainkat feszegettük – sőt, azt hiszem, technikailag el is értük.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az egyik legnagyobb tanulság ugyanis, amit már eddig is tudtam, de most még jobban bebizonyosodott, hogy a fotózást alapvetően a technika teszi lehetővé. Bár a laikusok és hobbifotósok körében népszerű elgondolás, hogy “a gép csak egy eszköz, nem az teszi a fotóst”, ez csak részben igaz. Mert igen, adhatsz bármilyen drága fényképezőgépet olyasvalaki kezébe, akinek nincs szeme a fotózáshoz, mit sem fog számítani. És valaki, akinek van tehetsége, szeme hozzá, egy telefon kamerájával is simán tud olyan képet készíteni, amitől elakad a lélegzetünk. Ez tény. Azonban a profi fotóst a hobbifotóstól az különbözteti meg, hogy neki minden körülmények között éles, megfelelően exponált, esztétikus képeket kell készítenie, megbízhatóan. Nem csak akkor, amikor éppen ‘inspirált pillanata van’, nem csak akkor, amikor ‘megakad a szeme’ valamin. A hangsúly pedig a minden körülmények között-ön van. Mert bár normál fényviszonyok mellett egy középkategóriás gép épp olyan jó fotókat tud készíteni, mint a legdrágább masinák, nehezített pályán hamar kijön a különbség: egy profibb géppel nagyobb arányban, könnyebben készítesz jó fotókat egy alig megvilágított – gondoljatok egy sötét moziteremre – eseményről. Amikor naponta öt-hat ilyen eseményt kell fotóznod, akkor megérted, hogy a profi fotósok nem azért költenek drága gépekre és objektívekre, mert nem tudják hová tenni a rengeteg pénzt.

Az nyitó-és a zárógálán kívül vörös szőnyeges eseményeket, rendezőkkel készült interjúkat, fogadásokat, szakmai eseményeket kellett fotóznom. Lelkileg leginkább az volt a nehéz, főleg az elején, amikor olyan sztárok álltak a fényképezőgépem elé, akik évtizedek óta a szakmában vannak, rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött, és most éppen arra várnak, hogy én elkattintsam azt a képet. Ami érdekes megfigyelés volt számomra, hogy minél nagyobb név valaki, annál udvariasabb, mentesebb mindenféle allűröktől, annál profibb a hozzáállása. (Ezeddig sosem gondoltam bele, mekkora türelem kellhet ahhoz, hogy, naponta akár több órán át jó képet vágj hozzá, hogy a szemedbe vakuznak.)

Legérdekesebb az idősebb sajtófotós kollégákat volt megfigyelni, tőlük rengeteget tanultam szakmai hozzáállást illetően. Azért azt el kell mondanom, hogy elég férfias, rámenős világ ez, noha sokszor szerintem egy-egy sztár csak azért szentelt nekem  – mármint a kamerámnak – egy kis külön figyelmet, mert csendes-udvrias-mosolygós jelenlétemmel nagyon elütöttem a többiektől. Néha a különbség nagy előny. Persze tény, hogy egy még zsúfoltabb, több tucat fotóstól nyüzsgő eseményen ugyanez a taktika nem annyira vezetne célra, de amíg nem hívnak meg a cannes-i filmfesztivált fotózni, addig remekül megvagyok vele, azt hiszem.

Külön öröm, hogy magyar vonatkozású eseményeket is volt alkalmam fotózni. Az egyik ilyen a Dragomán György regényéből készült ‘A fehér király’ című film bemutatója, amelyet Magyarországon is forgattak, a másik pedig Juszt Balázs ‘Az ember, aki Csütörtök volt’ című filmjének bemutatója, illeltve a rendezővel készült interjú és közönségtalálkozó.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A fehér király premierje

 Összességében továbbra is úgy gondolom, hogy fekszik nekem a sajtófotó műfaja, noha nyilván teljesen más egy rendezvénysorozat hivatalosan felkért munkatársának, mint független sajtófotósnak lenni, hisz a filmfesztiválhoz kapcsolódó eseményeken elsőbbséget élveztek a fesztivál fotósai. Ugyanakkor függetlenként dolgozni nagyobb változatossággal is jár, ami megint csak szimpatikus számomra. Egy dolog teljesen biztos: a következő nagyobb kiadásom egy új gép lesz.

4 Comments

  1. maggies87

    Érdekes világ a sajtófotó, nekem a Color Run alkalmával sikerült belekóstolnom nemrég. Tetszett a pörgés, a futás, az adrenalin amit érezni lehetett szinte a levegőben. 🙂 még úgy is, hogy mi szabadúszó fotósként voltunk jelen, saját örömre és részre fotózva. De hatalmas élmény volt, pláne hogy néha a nagy hivatásosak is ellesték egy-egy fotózási helyünket 🙂

    Kedvelés

  2. maggies87

    Aztán hajrá előre a fotózással, nekem tetszik a látásmódod, olyan Enikős 😉 🙂

    (én mindig új gépet akarok venni, akárhányszor egy sorozaton dolgozom…..az örök elégedetlenség… 😛 😀 )

    Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s