Múlt és jövő: az Oroszlánváros két arca

Régóta tartozom már ezzel a szingapúri beszámolóval.

Vannak helyek, ahová megérkezve elfog a már ismerős érzés: még jönnöd kell ide. Az első élményem a Távol-Kelettel Szingapúr volt, és mivel a Távol-Keletnek (talán Hong Kongot leszámítva) a legeurópaibb városa, remek teszt is, hogy eldöntsd: akarsz-e belőle többet? Én akarok.

Először szerintem mindenkit Szingapúr világváros oldala fog meg, vonz ide: a Gardens by the Bay, az ArtScience Museum, Sentosa Island, a Marina Bay Sands és a hozzá tartozó hatalmas bevásárlóközpont. Európai szemmel  – magyarral meg méginkább – egészen hihetetlen az az ambiciózus, gigászi léptékű jövőépítés, ami itt folyik. A napenergiával működő szuperfák, a látszólag semmiben lebegő gyaloghidak, a lótuszformájú épületek mind-mind mintha abból a jövőt illusztráló képeskönyvből kerültek volna ide, amit egyszer otthon, a kisvárosi könyvtár poros polcai közt nyitottam ki gyerekkoromban. Ki hitte volna, hogy tényleg megvalósul.

Azt hiszem, mi, a 80-as években születettek vagyunk az utolsó olyan nemzedék, akik még úgy érezhetik, hogy a Jövőben élünk. Mi végigéltük a megvalsulását és a mindennapi életbe való beépülését egy sor olyan dolognak – “videótelefon”, Internet, önkiszolgáló üzletek, pénz és bankkártya nélküli fizetés -, amelyek a gyerekkorunkban még távolinak tűnő, futurisztikus képzelgések voltak csupán, illusztrációk egy gyerekeknek szóló képeskönyv lapjain. Szingapúrban egy pillanatra sem lehet elfelejteni: már a jövőben élünk!

 

Bár a jövőnek kétségtelenől megvan a varázsa, engem mégis jobban magával ragadott Szingapúr régebbi, és valljuk be, színesebb arca. Volt szerencsénk az ázsiai piactól pár utcányira szállást találni, így az estéink leginkább azzal teltek, hogy elvesztünk ebben a több háztömböt magába foglaló, este kilenc után megélénkülő és hajnalig pezsgő, színes-szagos-ízes forgatagban.

Itt éreztem igazán, hogy igen, Ázsiában vagyok: a pohárban árult, hűtött egzotikus gyümölcslevek, az ezernyi lampion, a minden elképzelhető – és néha egészen elképzelhetetlen – portéka, friss gyümölcsök illata, narancs, bíbor és okker halmokban álló fűszerek, a buddhista templomból hangzó ének olyan összbenyomást tett rám, amitől nem fogok tudni szabadulni jó ideig, és talán nem is akarok. Jó lenne egyszer itt élni.

 

Ahhoz persze kevés volt ez a pár nap, hogy igazán belelássak, milyen lehet itt az élet. Túl sok volt a csoda, túl sok volt az ismeretlen, lenyűgöző dolog ahhoz, hogy reális képet tudjak formálni a város mindennapjairól. Egy ismerősöm, aki élt itt, azt mondja, az egyik legnagyobb hátrány a drágasága: a lakhatás, az autóval való közlekedés a fizetés nagy részét elviszi. Sokan az időjárással sincsenek kibékülve, ugyanis szinte mindennap esik. (Ehhez legalább Skóciában is hozzá vagyok szokva.) Hírhedten rengeteg a szabály, a tiltás – például az egész országban tilos rágózni! Mégis, ha esetleg költözésben gondolkodnék a közeljövőben, Szingapúrt egészen komolyan fontolóra venném.

 

Megj.: Minden fotó a sajátom.

2 Comments

  1. Hanna

    Én már úgy nyilatkoztam egyszer, hogy odaköltöznék, hogy nem is jártam ott 😉
    Ahány ismerősöm már volt ott, úgy jött vissza hogy London egy semmi ehhez képest 😀
    és hogy keleten van az új nyugat!
    Vagyis ők már tényleg a jövőben élnek, ahogy írod.

    Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s