Miért nem olvasok divatblogokat?

A blogger csoportban, amelyiknek lelkes tagja vagyok a Facebookon, a minap kisebb vita bontakozott ki, miután az egyik tag le merte írni, hogy az övé Magyarország legnézettebb divat- és életmód blogja. Ezt volt, aki kijavította, mondván, hogy valójában nem ‘a’ legnézettebb, hanem ‘az egyik’ legnézettebb, mások azzal éreveltek, hogy de hát a statisztikák alapján tényleg a legnézettebb. No nem is ez a lényeg. A beszélgetés jó alkalmat adott arra, hogy belenézzek néhányba Magyarország valóban legnézettebb divatblogjai közül, és megfogalmazzam magamnak, miért is csak nagyritkán merészkedem ilyen oldalakra annak ellenére, hogy amúgy érdekel a divat.

A divat is olyan, mint a politika: mindenkinek van véleménye róla, de csak kevesen valóban kompetensek a témában. Viszont olyan időket élünk, ezt már Eco is megmondta, hogy a kompetencia hiánya a legritkább esetben gátol meg valakit a véleménye kifejtéséről. (Én is végeláthatatlan cikkeket írok szerelemről és párkapcsolatról, nemde bár.)

Remek divatblogok természetesen vannak. Az a néhány, ahol az írónak többé-kevésbé benfentes és évek során építgetett tudása van a divatvilágról, plusz az sem árt, ha mindehhez egy egyéni szemlélet is társul. Ezeknek a hiánya azonban általában oda vezet, hogy hangsúlyosan megjelenik az ‘életmód’ kategória is, számomra teljesen érdektelenné téve a blogot.

Mert nem érdekel még egy poszt, ahol ugyanaz a turmix van lefotózva a huszadik szögből. Mert nem érdekel, hogyan mondják el ugyanazt az oravecznóra-szintű bölcsességet még értelmetlenebbül. Mert nem érdekel, hogyan alkotnak egy egy kaptafára épülő képi világot, miközben inkább azokról az izgalmas, eredeti képi világokról kellene beszélniük, amelyeket nemzetközi szintű művészek (a.k.a. divattervezők) alkotnak.

Igen, igen, tudom. A blogod valójában a TE stílusodról szól, arról, hogy TE hogyan értelmezed a divatot, a TE  egyéni látásmódodról. Bla-bla-bla. Hallottuk már eleget. A szomorú – vagy egyszerűen csak csupasz – valóság az, hogy a stílusod épp olyan, mint a hatszáz másik divatbloggerina stílusa, és a látásmódod csak annyira egyéni, amennyire azt a H&M meg a Zara lehetővé teszi. (Semennyire.)

Persze mindenkinek szíve joga írni, és arról írni, amiről akar. Csak ne nevezzük divatblognak, ha nem az. A stílusblog egy fokkal jobb megközelítés, de szerintem egy dolog nélkülözhetetlen hozzá, mégpedig a stílus, ami jól elkülöníthető másokétól. És ez az, amit a legjobban, legfájóbban hiányolok szinte az összes oldalból: valaki magyarázza meg nekem, miért mindenki ugyanazt a megjelenést nyomatja? A bevezetőben említett Facebook-beszélgetésben szóba került a szakadt farmer, és jé, tényleg, vagy öt-hat blogon visszaköszönt, ugyanabban a stílusban, ugyanazokkal a kiegészítőkkel kombinálva, ráadásul még a fotók beállítása is megegyezik. Értem én, hogy ezt lájkolják, hogy ezt ismerik sokan és ezért ez népszerű, de megéri vajon az eredetiséget feláldozni a népszerűség oltárán?

Mert nem hiszem el, hogy mindenkibe csupán annyi eredetiség szorult, amennyit ezeken az oldalakon látok. Sőt, biztos vagyok benne, hogy némelyik szerkesztőben sokkal-sokkal több van. Szomorú, hogy nem inkább a saját hangjukat, látásmódjukat keresik, hanem mennek az után, amiről azt látják, hogy sokan lájkolják, követik. Azért szomorú ez, mert hosszú távon sokkal inkább a különös, a furcsa, a ‘más’, ami sikeressé tehetné az ilyen stílusblogokat, nem pedig a jelenleg sikeres blogok koppintása. (Van valaki, aki ne ismerné a Rookie magazine  és Tavi Gevinson történetét?)

A másik lehetőség: ne erőltessük ezt a divat-stílus- és beauty témát. Meglátásom szerint rengetegen vannak, akik csak azért írnak ‘divatblogot’, mert szeretnének blogolni, de nem találnak olyan témát, amiben elég jónak éreznék magukat, amiről elég mondanivalójuk lenne, a divat-beauty meg általában sokakat érdemel, hát jobbhíján ebben próbálkoznak. Szerintem ez hiba. Egyrészt  ritkán szokott sikerülni, hogy valóban ragaszkodik is valaki a témához: előbb-utóbb előkerül a szörnyűséges ‘és életmód’ kiterjesztés és vele együtt az unalomig instázott étel-és italfotók. Másrészt, még ami valóban témábavágó cikk is, mások  – valóban hozzáértők – nagy eséllyel már írtak róla, többet és jobban. (Bár el kell ismernem, sokan rettentően találékonyak olyan márkák felkutatásában és tesztelésében, amiről az életben nem hallott senki sem.)

Ennél sokkal őszintébb hozzáállás, ha valaki csak úgy l’art pour l’art ír, mert miért ne. Megélni nagy valószínűséggel úgysem fog belőle, akkor meg miért ne csinálhatná azt, amit akar, miért ne írhatna éppen arról, amiről akar, ami éppen foglalkoztatja?  Azt hiszem, a Habfürdő blog írója, Réka említette, hogy nehéz kategorizálni az ilyen blogokat, és hogy ő pozitív-blognak kategorizálná a sajátját. Nos, ez is egy lehetőség. Bár személy szerint a kifejezéstől olyan érzésem támad, mint akit épp pofánhánytak szivárvánnyal, és rengeteg blogot (így az enyémet sem) nem fed le, de jól rámutat arra a tényre, hogy bizony sok blog nem sorolható be a hagyományos kategóriákba. És ez így van jól. Sok blog azért születik, mert az írója akkor is írna, ha senki nem olvasná, ha az összes cikke az internet legsötétebb, legeldugottabb zugában végezné. Azért ír, mert nem is gondolkozik el rajta, hogy írjon-e.

Nem kell feltétlenül divatblogot, beautyblogot, stílusblogot írni ahhoz, hogy élvezd az írást, de még csak feltétlenül pozitívnak sem kell lenned: mindössze az szükséges, hogy érdekeljen a téma, amiről éppen írsz, és ne más hangján, hanem a sajátodon írj róla. Akár éppen a divatról.

9 Comments

  1. MA

    ” Sok blog azért születik, mert az írója akkor is írna, ha senki nem olvasná, ha az összes cikke az internet legsötétebb, legeldugottabb zugában végezné. Azért ír, mert nem is gondolkozik el rajta, hogy írjon-e.” Pl. az enyém is. A személyes is, amit pozitív fotós blognak nevezek: https://elmenykepek.wordpress.com/ és a szakmai is, amit másokkal együtt írunk: http://kornyezetblog.weebly.com/ (a szakmainak Facebook oldala is van: https://www.facebook.com/kornyezetblog, a személyesnek nincs).

    Kedvelés

  2. Hanna

    Jaj, én is felpörögtem a komment csatán. De higgadtan majd írok egy cikket.
    Nekem az nem.tetszik, hogy a legtöbb ilyen blog fake valóságot mutat. Minden lány vékony, mindig más ruha, ilyen-olyan smink és napi out-fit hogyan nézzünk ki jól. (Vásárolj és költs)
    8 db kép és 5 mondat egy cikk, nálam ez nem bloggerség. Tudom, hogy a képekkel rahedli munka van, de a blogger lét inkább a tartalomra utal és nem képes cikkekre nálam.

    A bizonyos blogot meg megnéztem. Jól csinálja a kis hölgy, felépítette, de ha egy átlag magyar szemmel nézem vakítás. Tele van a face oldala, hogy most ilyen trendi helyen ettem és ilyen csudi koktélozós hétvégém volt stb. Hát a többség nem tud így élni, álomvilágba ringat ezért.
    És utána pedig megkérdezik még nem bloggerkodó, ám bloggerkodni akaró csajok, hogy mennyi pénzt is kereshetek bloggal? Milyen ingyen cuccok járnak majd?

    Pumpkin-paradise blog az egyetlen amit követek a témában, mert nem out-fit és vakotással csinálja, hanem tényleg érdekes és háttérinformációkat is belesző cikkeibe.

    Kedvelés

    1. Tündérkeresztanyád

      Érdekes amit írsz a valótlanságról, erről én is írtam egy cikket anno Essena O’Neil kapcsán:

      https://tunderkeresztanyad.com/2015/11/04/az-instagram-modell-esete-a-valosaggal/

      Én mondjuk magyar blogoknál ritkábban látom, hogy a valóságtól elrugaszkodottak lennének, bár sokszor próbálnak (miért?). Mondjuk nekem semmi bajom azzal, ha valaki egy kép fantáziavilágot alkot a blogján (sőt), addig, amíg nem állítja, hogy az teljes a valóság. A divatban, mivel művészeti forma, szerintem kikerülhetetlen, hogy elrugaszkodik a valóságtól. A probléma tényleg akkor kezdődik, amikor mindez átmegy ‘életmódba’, ennek a következményeiről szól a fent belinkelt cikk.

      Nézőként-olvasóként meg továbbra is az a bajom, hogy a már fantáziálunk, nem lehetne kicsit eredetibben? Tényleg nem érdekel a százötvenedik glutén-cukor- és laktózmentes sütiszelet fotója.

      Kedvelik 1 személy

      1. Tündérkeresztanyád

        A fotókban lévő sok munkához még annyit tennék hozzó, hogy fotósként tudom, hogy sok munka van egy képben. Sőt, azt is tudom, melyikben pontosan mennyi. Amikor 5-6 órát töltesz el azzal, hogy EGY darab kép tökéletes legyen (ez csak egy saját példa, innen felfelé határ a csillagos ég), na az a ‘sok munka egy fotóval’.

        Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s