A legkárosabb mítoszok, amelyek aláássák a boldogságod

Még mindig az elengedés a téma: ezúttal egy sor olyan gondolatot, tévképzetet, begyökeresedett elképzelést szedtem össze, amelyek nem csak hogy nem igazak, de ráadásul még károsak is.

(Délelőtt véletlen kiposztoltam a még be nem fejezett változatot, ezúttal itt a teljes!) Természetesen megint teljesen felesleges popkulturális utalásokkal.

A “dönteni az élet nagy kérdéseiben” mítosza

És akkor azok el lesznek döntve. Örökre, vagy legalábbis hosszú időre. Férjet, munkahelyet, lakhelyet választunk, és kész is vagyunk, na jó, még azt esetleg eldöntjük, hány gyerek legyen, de akkor már tényleg révbe értünk, felnőttünk, Hozzácsapunk még pár olyan kiegészítőt, mint vallásos beállítottság, politikai nézetek,  és végleg befejezettnek tekinthetjük magunkat. Pipa, pipa, ez is pipa.

Oké, ez mondjuk kivételesen egy olyan döntés, amit nem lehet megváltoztatni. De amíg Morpheus nem kopogtat személyesen az ajtódon, addig érvényes mindaz, amit mondok.

Valójában ez az elképzelés nem csak hogy már-már naivan gyerekes, de abból a szempontból rettentően káros is, hogy egyetlen utat tételez érvényesnek, helyesnek, és nem számol azzal a realitással, hogy az emberek pályát módosítanak negyven évesen, megházasodnak harminchoz közeledve, aztán elválnak hat-hét év múlva, szerelmesek lesznek, kiszeretnek, (aztán szerelmesek lesznek megint), megtérnek, ateistává válnak, hangosan elátkozzák Istent és a hazájukat, aztán megint rátalálnak mindkettőre. Történetek vagyunk, ami az első laptól az utolsóig tart: nincs olyan, hogy elérünk a könyv feléhez vagy háromnegyedéhez, és utána már csak ugyanaz az oldal ismétlődik. (Illetve ha van is, szomorúbb történetet nem lehet szerintem elképzelni.)

Sajnos a motivációs írások, oldalak is gyakran azt sugallják, hogy egyszer majd eléred a célt, az áhított dolgot/foglalkozást/életstílust, és onnantól kezdve minden jó lesz örökre. 

A felnőttség nálam a folyamatos, minden pillanatan való döntés képességénél kezdődik, annak a felismerésénél, hogy nincsenek felnőttek, mert mind alakulóban lévő munkák vagyunk. Talán most azt hiszed, révbe értél. Talán most jó nagyon, és boldog vagy, és szeretnéd örökre megtartani. Élvezd ki alaposan, mert el fog múlni. Ha pedig most nagyon  rossz, légy erős: el fog múlni.

Ez rémisztő és nem túl népszerű gondolat, pedig ha el tudod fogadni, sok felesleges görcstől és félelemtől megszabadít. Az élet nagy kérdései soha nincsenek eldöntve, illetve amik el is vannak, azokat, ebben egészen nyugodt lehetsz, nem te döntöd el. Nyugodtan csináld azt, amihez kedved van, mert az aggodalom teljesen felesleges.

A normalitás mítosza

Sok ismerősömnél (*köhömm*  ismerősömnél, értitek), főleg, akik nehezebb gyerekkort hoznak magukkal, látom, hogy kétségbeesetten próbálnak “normálisak” lenni, de szívszaggató módon épp ezzel gabalyodnak bele megint nagyon “nem normális” helyzetekbe.  Illetve a másik bevett taktika az, hogy “ha elég kicsire, észrevétlenre össze tudom magam húzni, hogy senki ne vegyen észre, ha tényleg nagyon rendes leszek,  nem mondok ellent anyámnak, befizetem a csekkeket időben,  hetente levágom a körmeim, akkor minden rendben lesz”.

Semmi nem lesz rendben. Mind meg fogunk öregedni, aztán meghalunk, ám még mielőtt meghalunk, nagy valószínűséggel sok embert elvesztünk, akit szeretünk, és szenvedni fogunk irgalmatlanul. Ez akkor is meg fog veled történni, ha innentől kezdve egy szobában kuporogsz, és nem érintkezel a külvilággal, és csak bio meg gluténmentes ételeket eszel és napi ötször tornázol Rubint Rékára. (Persze nyilván a szenvedés fizikai részét lehet enyhíteni, tologatni is lehet az időpontokat, de elkerülni nem tudod.)

Mivel ezzel többé-kevésbé tudatos szinten mind tisztában vagyunk, hát egyikünk sem teljesen normális. De tényleg, én még életemben normális emberrel nem találkoztam, legfeljebb olyannal, aki a jó módon volt zakkant. Milyen ez a “jó módon való zakkantság”? A jó módon zakkant ember nem teszi nehezebbé az elkerülhetetlen szenvedés gondolatának elviselését mások számára. Sőt, ha teheti, megkönnyíti. Próbálja enyhíteni, a maga mégoly  szerény eszközeivel is, a szenvedésüket. Próbálja megakadályozni, hogy jobban kelljen szenvedniük, mint amennyire amúgy is fognak.

Már pedig az egyik dolog, ami a legtöbb szenvedést okozza, a kirekesztettség, az el nem fogadás, annak az éreztetése, hogy “te nem vagy normális”. Még hatványozottan rosszabb, ha saját magadról gondolod ezt, mert ez leránt egy ördögi spirálba, ami hosszú távon nem csak saját magadnak, hanem a szűkebb, szélsőséges esetben a tágabb környezetednek is szenvedést okoz. Mert lehet, hogy csakugyan vannak problémáid – mindenkinek vannak  – de ahogy ő is megmondta:

Nem a probléma a probléma. A probléma a hozzáállásod a problémához. Ez majdnem annyira klasszikus, mint Voltaire.

Bármilyen problémával – gyakorlati vagy lelki – szembesülve kér dolgot tehetünk: azonnal elindulunk a spirálon lefelé az által, hogy olyanokat kezdünk el mondogatni magunknak, “persze, hogy velem történik ez, mert én értéktelen/nemnormális/szerencsétlen/lúzer stb. vagyok”, vagy pedig elkezdünk kiutat, megoldást keresni. Aztán általában kiderül: a megoldáshoz sokszor épp annyira nemnormálisnak kell lennünk, csak konstruktív módon.

A jó emberekek (és rossz emberek) mítosza

Ha bedőlsz ennek a mítosznak, nagyon könnyen válhat belőled kétféle ember közül az egyik: végletekig naiv, valóságtól elrugaszkodott (ál)humanista vagy megkeseredett embergyűlölő.  Ne próbáld eldönteni, hogy az emberek akkor most alapvetően jók, vagy alapvetően rosszak, mert óhatatlanul a naivitás vagy a megkeseredettség felé sodródsz. Az emberek jók és rosszak. Se nem jók, se nem rosszak.

A buddhizmus egyik tanítása, hogy mindannyiunkban ott szunnyadnak a Harag, a Gyűlölet, a Szeretet, az Öröm (és a többi érzés) magjai, és ezek  a magok attól függően indulnak növekedésnek, hogy melyiket öntözzük. Ebben a környezetnek és a saját döntéseinknek is egyaránt szerepe van, de alapvetően mindannyian a “jó és a rossz különös elegyei vagyunk”. Mindkettőnek a magjait magunkban hordozzuk, és arra kell törekednünk, hogy a jó, kívánatos magokat öntözzük, segítsük növekedni, míg a nem kívánatosakat hagyjuk szunnyadni.

Nekem szimpatikus ez az elképzelés, és a saját tapasztalatom is az, hogy sokkal adaptívabb egy-egy  helyzet sajátosságaira figyelni, hogy az milyen magokat öntöz bennem és a helyzetben lévők lelkében, illetve számításba venni, mi minden rejlik egy-egy ember lelke mélyén.

És igen, nyilván van olyan ember, akiről az űrből is látszik, milyen magokat öntözött eddig magában, de a legtöbben nem ilyenek vagyunk, és az emberek nagy része, akivel találkozol, szintén nem ilyen. A legtöbben tele vagyunk potenciállal. A rossz is egy potenciál. Nem csak az öngyilkos terroristában, a sorozatgyilkosban, hanem a szomszédodban vagy abban a családtagodban, aki szemben ül veled az asztalnál. Ahogy a jó is. A bármelyikről való megfeledkezés torzításhoz, a helyzet valótlan értékeléséhez, és végső soron káros stratégiák kiépítéséhez vezet. Példakén most kivételesen nem filmes karakterek, hanem a francia irodalom két klasszikus alakja ugrik be: Molière Alceste-je, illetve Voltaire örök érvényű Candide-ja. 

Az előző poszttal együtt úgy érzem, jól összefoglaltam mindazokat a dolgokat, amiket az elmúlt két-három év során kellett elengednem. Bár nem ígérem, hogy nem lesz hasonló, de a továbbiakban inkább arra a kérdésre próbálok válaszolni: mi van az elengedett dolgok helyett? Mert az sem mindegy, hogy miután helyet csináltunk, mi jön erre a helyre.

2 Comments

  1. kunakata

    Uh, ez valami eszméletlenül jó volt, nagyon tetszett. (Mint mindig.) Mivel hajnali egy múlt, sajnos bővebb és komplexebb véleménykifejtésre már alkalmatlan vagyok, pedig nagyon szívesen fűznék hozzá valami magasröptű megjegyzést, de legalább ennyit azért muszáj volt közölnöm. 😀 Lehet el is mentem könyvjelzőnek, ezt máskor is érdemes lenne elolvasni.

    Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s