Bora Bora, vagy amit akartok

Napok óta figyelemmel követem a Bora Borán lezajló családi dráma magyar médiában való kibontakozását és a közvélemény alakulását vele kapcsolatban. Leginkább a közvélemény alakulását.

Mert hogy el kell fogadnunk: azt, hogy mi történt Bora Borán, illetve előtte Tokióban, sosem fogjuk megtudni, sőt, elképzelhető, hogy teljesen pontosan maguk az érintettek sem tudják. Megjelent beszámoló az egyik oldalról és a másikról is, ezek – ahogy várható volt -, több ponton ellentmondanak egymásnak, és jóval több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Józan ítélőképességgel bíró emberként nem szégyen kimondani, hogy egyszerűen nem áll rendelkezésünkre elegendő információ mindezen kérdések megválaszolásához. Teoretizálni persze lehet, de ezek a képernyők mögött, kevés információ alapján, hirtelen megalkotott személyes teóriák semmi esetre sem a valós eseményekről mondanak nekünk bármit is, hanem sokkal inkább a saját szemüvegünkről.

“Hogy lehet, hogy nem mondom el az anyámnak, hogy bántalmazó kapcsolatban vagyok?”

Ez az egyik kedvencem, biztosan mert mindig is szerettem a pardoxonokat:  Kedves Hozzászóló, ha rögtön el tudnád mondani anyádnak (szüleidnek, barátaidnak, bárkinek), hogy bántalmazó kapcsolatban vagy, akkor nagy valószínűséggel nem lennél bántalmazó kapcsolatban. Ennek a logikai bukfencnek a megoldásán tessék hosszan és mélyretekintően elgondolkozni.

“Az a pszichopata férje…”

Több okból is bajom van ezzel a címkézéssel:

A pszichopátia  egy elég konkrét neurobiológiai sajátosságokhoz kötött zavar. Nem mindenki pszichopata, aki erőszakos, hazug, kettős életet él. Amennyiben igaz is mindaz, amivel Nyíri Patrícia a volt férjét vádolja, attól ő még nem lesz egyértelműen pszichopata. Vannak egyszerűen hazug, hamis, önző, erőszakos stb. emberek, akiknek lenne más választásuk.  Van különbség a beteg és a morális nulla között. Azzal, hogy mindent igyekszünk csípőből patologizálni, leemeljük a felelősséget, kinyírjuk a szabad akaratot. Azt csak legfeljebb egy sor, hozzáértők által elvégzett teszt tudná eldönteni – nem pedig mi a számítógépünk mögött ülve -, hogy Soo Il Lee pszichopata-e.

Plusz azért is veszélyes még így látatlanban felcímkézni minden hasonló történetet, mert ezzel azt sugalljuk, hogy ez egy egészen kivételes elmekórtani eset, ilyen maximum nagyon-nagyon ritkán fordulhat elő, és persze akkor sem velünk. Biztos már tízezer kilométerről kiszúrnánk egy ilyen embert, hiszen annyira nem normális. Mindeközben pedig ironikus, hogy ha a valóságban szeretnénk kiszűrni a szobában lévő tényleges pszichopatát, inkább azt a kérdést kellene feltenni magunknak: ki tűnik a legnormálisabbnak?

Azt is vegyük figyelembe mindkét fél viselkedésének megítélésekor, hogy egy érzelmileg terhelt válás, szakítás sok mindent ki tud hozni az emberből, ami az amúgy megszokott viselkedéskörén esetleg kívül esik.  Túltelített érzelmek, stressz, kialvatlanság, félelem: mind olyan tényezők, amelyek irracionális reakciót, viselkedést válthatnak ki. Ebből kifolyólag a “hülye volt, hogy ez meg azt csinálta akkor”, “azért nem hiszek neki, mert normális ember ebben a helyzetben ezt meg azt csinálta volna”, “ez így nem ésszerű, semmi értelme” jellegű hozzászólások semmit nem mondanak a történtekről. Igen, normális esetben, normálisan gondolkozni képes ember lehet, hogy valóban ezt meg azt csinálta volna, és nem emezt meg amazt.  És?

A másik oldalról viszont: tény, hogy hétköznapi emberként, aki soha nem találkozott ilyen (pszichopata, vagy a pszichopátia tüneteihez nagyon hasonlóakat produkáló) személlyel, rettentően nehéz, sőt, lehetetlen elhinni a mindenfelé való hazugságoknak, megtévesztéseknek és csalásoknak ekkora mértékeket öltő hálózatát. Igen, van az a helyzet, amikor a saját szemeddel látod, tudod, és még akkor sem hiszed el!  Nyilván ez hitetlenség, illetve a bénultság, amit ilyenkor érez az ember, nem segít a helyzetnek megfelelő gyors reagálásban. Sőt, nagy valószínűséggel önmagadnak és a környezetednek való hazugsággal reagálsz. (Visszatérve a “miért nem mondta el az anyjának” kérdéshez.) De itt már én is kezdek elmenni a találgatások irányába, és mint mondtam, nem tudhatjuk, mi zajlott le pontosan.

“Megérdemelte, minek kellett neki (pénzes) külföldi pasi”

Ezt a véleményt sok helyen olvastam különböző formában, és remekül tükrözi a jelenkori magyar férfitársadalom frusztrációit (tisztelet nyilván a kivételnek, de ők nem is kommenteltek gondolom hasonló gyönyörűséget valamelyik cikk alá. Ajánlom egyébként  egy korábbi cikkemet Zimbardo új könyvéről, amely szintén a témába vág.) Illetve érdekes még megfigyelni a felfokozott hazafiasság rárakódását minderre:

“Neki különleges kellett? Magyar “gyerök” már nem is jó?! Akkor igya meg a levét!!! Kellett volna a következményekkel is számolnia. Ha tudta, hogy milyen a pasija, minek utazott utána?”

Szintén finom lelkű (hölgy?) olvasó válasza:

“Ja. Szopja csak a löttyedt alkesz faszodat, és zsonglőrködjön a számlákkal élete végéig melletted.”

Nem tudom, de én ezeket szívem szerin összeesketném. Még egy Bora Bora-i nászutat is segítenék összekoldulni nekik valahogy a Facebookon. Mert a házasság remek dolog, ha két összeillő ember talál egymásra.

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s