Kikapcsolt férfiak

A modern technológia kiherélte a férfiakat? Alkalmazkodóképtelen kanapétölteléket csinált belőlük?  A cikk apropója Philip Zimbardo és Nikita Coulumbe ‘A kikapcsolt férfi – Hogyan tette tönkre a technológia a férfi nemet’ című könyvének megjelenése és a benne fejtegetett gondolatmenet.

Zimbardo neve sokaknak a híres-hírhedt Stanford börtönkísérlet kapcsán lehet ismerős, amelyről korábban már én is írtam itt a blogon. Az amerikai pszichológus legújabb, Nikita Coulumbe-bal közösen kiadott könyvében azt vizsgálja, mi lehet az oka annak, hogy a férfiak látszólag mintha nehezebben alkalmazkodnának napjaink kihívásaihoz, mintha egyre több területen le-lemaradoznának a nőkkel összehasonlítva.

 A gondolatmenet nagy vonalakban összefoglalva a következő:

Először fordul elő a történelem során, hogy több nő végez egyetemet, több nő szerez PhD fokozatot, mint férfi. (Az összes adat és kutatás az USA-ra vonatkozik, de néhány nyugat-európai országra is igaz). A férfiak 25 százalékkal magasabb valószínűséggel élnek a tanulmányaik elvégzése után is a szüleikkel, mint a nők. Azonos korú férfiak és nők összehasonlításában a nők anyagilag és életvezetésükben függetlenebbek, jobban teljesítenek a munkahelyükön és szociális kapcsolataikban.

Zimbardo különösen nagy hangsúly helyez a szociális kapcsolatok kérdésére, megállapítva a könyv elején, hogy a férfiak sikertelenségének egyik oka abban rejlik, hogy a hagyományos férfiszerepek (harcos és vadász) a mai társadalomban nem megvalósíthatóak, nem elismertek. Azok a férfiak pedig, akik mégis sikeresen alkalmazkodnak, a saját férfitársaik megvetését, lesajnálását kapják érte cserébe, lásd pl. a gyerekkel otthon maradó apuka. Zimbardo megemlíti azt is, hogy a ‘nice guy’ általában a nőknél sem sikeres szerep modell. (Ez így egyszerűsítő és vitatkoznék vele, de most nem ez a téma.)

A másik okként számomra kicsit csalódást keltően Zimbardoék a számítógépes játékokat és a pornót nevezik meg, mint olyan alternatív univerzumokat, amelyek könnyen magukba szippantják a fiatal fiúkat, és eltorzítják a külvilággal, valósággal kapcsolatos elvárásaik valamint az ahhoz való alkalmazkodóképességüket. El kell ismerni, hogy ez is egy létező jelenség és valós probléma, viszont az kérdéses, hogy valóban ennyire elterjedt és ekkora hatósugarú-e, ahogy ők állítják. Bár szerintem mindannyian ismerünk olyan fiatal fiút, férfit, akit nem lehet elcsalni a számítógép/tévéképernyő elől, de ha jobban belegondolunk, ismerünk ilyen fiatal lányt, nőt is. És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol a legnagyobb bajom van az egész könyvvel.

Mert tagadhatatlan érdeme ugyan, hogy észrevesz  és beszél számos valóban létező jelenségről, megpróbál leásni azok gyökeréhez, ám némely probléma, amelyeket a férfiaknak tulajdonít, valójában a nőkre is egyre inkább jellemző, bár nyilván az arányokon lehet vitatkozni. Zimbardo azonban nem vizsgálja, hogy a nők szociális fejlődésére milyen káros hatással van a modern technológia (pl. a közösségi oldalak torz tükre, vagy a pár kattintással elérhető képmanipuláció), így az egész megközelítését túlzottan szelektívnek, az érvelését szűk látókörűnek érzem. Talán nincs értelme ennyire és így szétválasztani a nemeket. A ‘disconnected’-ség kor és nem pedig gender probléma. Ezen belül persze lehet beszélni férfi- és női specifikumokról, de figyelmen kívül hagyni nem lehet egyiket sem. Nem vagyok biztos benne, hogy olyan nagy a különbség a fél másodperc alatt felnagyított szemek és kisimított bőr (igen, van ilyen telefonos app, csak hogy ne legyél te se lemaradva), valamint a hardcore gangbang pornó között realitásukat és kártékonyságukat tekintve. Másképp ugyan, de XXI. századi agyunk épp úgy képtelen megbirkózni a valósággal, legyen az férfi vagy női agy.

Ugyanez igaz a külön fejezetben vizsgált és szintén a bajok forrásaként megjelölt egyszülős családmodellre is: igen, a fiúknak szükségük van, lenne apára, de a lányoknak nincs épp ugyanannyira (csak másképp) szükségük rá? Többször elgondolkoztam már azon, hogy abban, hogy a környezetemben élő velem egykorú nőknek ennyire problematikus a párkapcsolati élete, vajon mekkora szerepe van annak, hogy egy jelentős részük apa nélkül nőtt fel? És mivel párkapcsolati problémáik ebből az apa nélküli gyerekkorból erednek, nagy valószínűséggel végzik maguk is egyedülálló anyaként, vagy kis szerencsével ‘csak’ egyszer-kétszer-háromszor elvált nőként.

Nem lehet a férfiak és a nők problémáit egymástól szétválasztva vizsgálni, mert bár ezerszer idézték szerencsétlen Karinthyt, tényleg örök érvényű:

“Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi leszek. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”

(Mellesleg ezért nem mondom magamról, hogy feminista vagyok. Humanista vagyok, és csak olyankor vagyok feminista, amikor épp egy nőnemű személy, személyek érdekében szólalok meg. De ez már nem tőlem függ, hanem az adott személytől, helyzettől.)

A könyv összességében érdekes témákat feszeget kicsit leszűkítve és sokszor – nekem ez volt az érzésem – előre eldöntve az okaikat és a rájuk javasolt megoldást, kellően mély és széleskörű vizsgálódás nélkül. Ennek ellenére érdekes lehet azoknak, akik amúgy is érdeklődnek a gender témák iránt.

6 Comments

  1. oliv08

    Bármennyire is népszerű Karinthy idézete, sajnálom kicsit, hogy mástól teszi függővé az identitását. Én nőnek érzem magam akkor is, ha egyedül vagyok vagy másik nővel.

    A nők rájöttek szerintem, hogy kell az önállóságukhoz a tanulás, függetlenség és talán éppen onnan tanulták meg, hogy az anyjuk megszívta, mert férj lelépett.

    Másik: sokszor tapasztaltam, hogy a fiúgyereket körbeugrálják, míg a lánytól elvárják a házimunkát a szülők. Naná, hogy a fiú marad, a lány meg igyekszik önállósodni. Némelyik fiút a saját anyja tesz önállótlanná, hogy 30 éves korában is eléteszi a kaját és kipucolja a cipőjét.

    Kedvelés

    1. Tündérkeresztanyád

      Nem az identitását teszi mástól függővé, csupán a ‘nő’-ségét vagy ‘férfi’-ságát, ami valljuk be, nagyrészt, a ha a csupasz biológiát leszámítjuk, valóban egy szociális szerep. Az más kérdés, hogy ki mennyire azonosítja magát ezzel a szereppel vagy létezik azon túl is. Karinthy alkotó volt, és mint ilyen, valószínűleg gyakran kényszerül kilépni ebből a szerepből legalább képzeletben, tehát tudta, hogy ő maga sokkal több vagy inkább más is lehet, mint a ‘férfi’-sága.

      Igen, igaz, amit mondasz (a 30 éves fiú elé teszi az anyja a kaját, ezért nem önállósodik; a nő rájön, hogy fontos az önállósodás, hisz a férfi úgyis lelép), de itt megint oda érünk vissza, amit én is írtam: nem lehet csak a férfiak vagy csak a nők szerepét vizsgálni, mert egyik nélkül semmi értelme a másiknak!

      Kedvelés

  2. Megfásult921130

    A szánalmas kommentjeitekben is olvasható a nemek közti ellenségeskedés sajnos.Idézem” a férfi úgy is lelép” nem kellene általánosítani talán..szerintem nők közt is van annyi kevésbé jóakaratú mint férfiban.Az oké,hogy kevesebb nő él a szüleivel…de miért is? Mert nekik sokkal könnyebb párt találni! Egy nő odamegy egy férfihoz mondja neki hogy jöjjünk össze,vagy feküdjünk le,a férfi nem fogja visszautasítani sajnos. De egy férfi odamegy a nőhöz próbálkozni..nem fog sikerülni a dolog az 99% saját tapasztalat.És az állandó visszautasítás,kudarc befásítja az embert,depresszióba kergeti.Na hát ezért lettünk számítógép előtt ülő,kocka,pornóra kiverő,életképtelenek. A női emancipációból kellene visszább venni mert az túllőtt a célon egy picikét.

    Kedvelés

    1. Tündérkeresztanyád

      Kedves Megfásult, a “férfi úgyis lelép” nem a saját véleményem és élményem tükrözi, hanem azt, amit egy apa nélkül felnőtt lány valószínűleg leszűr a gyerekkorából. Saját tapasztalatból nem beszélhetek szerencsére, mert két szülővel nőttem fel, de sok ilyen ismerősöm, barátnőm van. Illetve rengeteg olyat láttam, ahol a férfi max. fizikai valójában (abban is ritkán) van jelen a családban, bár ez talán a saját korosztályomra már kevésbé jellemző, mint az idősebb generációra. ‘Valakinek el kell tartani a családot’, hangzik az ismerős szólam, és ebben van is valami.

      Ahogy azt a cikkben is, és a kommentben is hangsúlyoztam, összefüggéseiben kell vizsgálni a dolgot, nem kiragadni az egyik fél szerepét, de az, hogy te ezt nem hallottad meg, már a te döntésed.

      Kedvelés

  3. 1962

    miért nem beszélünk arról, hogy a kapcsolat akkor jó nekem-neki, ha könnyebb tőle az életünk. ehhez feltétlen le kell zárni az én életemet, neki meg az övét, és egy újat kezdeni együtt. ha ez nem történik(het) meg, csak kolonc lesz a partner a nyakamon. a negyedik-ötödik kísérlet után pedig esély sincs többé normális kapcsolatra, egyszerűen túl sok az összehasonlítási lehetőség. nem lehetek mindenben a legjobb.

    Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s