Jamais vu

in-agyakran tapasztalt ‘déjà vu’ érzésnek van egy kevésbé ismert párja. Te átélted már?

A ‘déjà vu’ szó szerint azt jelenti ‘már láttam’, már voltam ebben a szituációban valamikor.  Rengeteg tudományos, féltudományos és teljesen ezoterikus magyarázat létezik a jelenségre, mint ahogy rengeteg különféle viszonyulás is hozzá: van, aki irtózik tőle, kiidegelőnek tartja, mások örömmel fogadják, illetve adott helyzettől is függhet, éppen hogyan éljük meg.

Számomra sokkal érdekesebb a párja, a ‘jamais vu’, amikor egy ismerős helyzetben vagy ismerős helyen egyszerre elfog az az érzés: minden különösen újszerű, ismeretlen, furcsa. Rácsodálkozol dolgokra, amiket már sokszor láttál. Ráadásul ez az érzés nálam jóval hosszabb ideig (10-15 perc) kitart, mint a ‘déjà vu’, ami legtöbbször csak egy pillanat, néhány másodperc.

Mindenkinek ismerős talán a dolog, amikor egy adott szót ismételgetsz hangosan, olyan sokszor, hogy a szó végül elveszti a jelentését, csak a puszta hangalak marad, ami valami valószínűtlen hangsornak tűnik egyszerre, mintha nem is értelmes szó lenne. Én legalábbis gyakran játszottam ezt gyerekkoromban, és a ‘jamais vu’ jelenségnek utánaolvasva aztán kiderült, hogy a két élmény valóban hasonló, egy tőről fakad – csak egy hosszabb ‘jamais vu’ esetén mintha az egész külvilág az az értelmétől elválasztott szó lenne.  Minden különös, érdekes és új.

Azt is megfigyeltem, hogy ez az élmény jól behatárolható körülmények között jelentkezik nálam spontán: egy olyan útvonalon sétálva, ahol gyakran – de nem minden nap! – járok, a reggeli vagy a kora esti órákban, és többnyire tavasszal. (A tavasznak szerintem valamiért kulcsszerepe van a dologban.)

Amikor először éltem át, megijedtem tőle, hisz gondolj bele: sétálsz békésen az ismerős utcán, és egyszerre bummm, egy nagyon különös helyen találod magad. Mire gondolnál? A: Megőrültél. B: Valaki randidrogot csempészett a reggeli kávédba. C: Elraboltak az alienek.

Másodszorra már tudtam, mi történik, mert addigra a neten felvilágosítottam magam, hogy nem egyedi eset, és nem is olyan nagyon különleges (noha nem mindenkivel, és nem gyakran történik). Azóta még egyszer-kétszer átéltem, és mindig igyekszem kiélvezni, mindent jól megnézni magamnak, belefeledkezni az érzésbe. Mindig elég komolyan meg is ihlet:

Reset

Ma este először jártam a Földön.
Tavaszi alkonyatba érkeztem
a Corstorphine Hill mögött,
a Saint Margaret park nárciszokkal kerített
fasora alatt.

Senki nem látott megjönni –
mégis vártak.
Vagy vártak csakugyan?
Csakugyan nekem csendült az illatszimfónia
és a mélykékbe málló színek,
nefelejcsek nyíló szeme,
frissen bomló rózsaszín
és fehér,
ó fehér, mint az alkony,
fehér,
mint a teremtés.

És a pacsirta éneke a színes csendből
kicsordulva
nekem szólt csakugyan?
Vagy mindez öröktől való?
Honnan is tudhatnám:
én ma este először jártam ezen a Földön.

6 Comments

  1. oliv08

    Megvan mind a két érzés, néha sajnos nem is tudom, hogy álmodtam, vagy tényleg megtörtént vagy mi is van? Ilyenkor meg sem merek mukkanni, mert hátha hülyének néznek.
    Amikor kórházban voltam és hazaérkeztem, akkor volt furcsa, hogy 10 nap után idegen volt a lakás, pedig éveket éltem ott. Mintha először láttam volna a részleteket. Sosem volt még ilyen, pedig nyaraltunk hosszabb ideig is és később is voltam távol, de ez csak egyszer történt meg, fura.

    Kedvelés

    1. Tündérkeresztanyád

      ‘Inkább meg se merek mukkanni, hátha hülyének néznek’ – közben meg ők sem mernek megmukkanni, hátha hülyének nézed őket 😛

      Érdekes, hogy a lakással kapcsolatban érezted, talán van köze ahhoz, hogy a kórházi tartózkodás más szinten érintett meg, mint egy szimpla nyaralás. (?)

      Kedvelés

  2. annamio

    Kicsit ijesztőbb verziója a jelenségnek, amikor önmagadtól, egy családtagodtól vagy egy közeli ismerősöd nevétől, esetleg a sajátodétól távolodsz el. Nem szükséges ismételgetni, csak a semmiből átkattan az ember agya.

    Kedvelés

    1. Tündérkeresztanyád

      Elsőre szerintem ezek mindig nagyon ijesztőek, pláne mivel sokan nem tudják, hogy ez természetesen előfordulhat és legtöbbször magától elmúlik egy rövid idő után. Sajnos a belső világukkal legtöbben nem foglalkoznak olyan intenzíven, mint a külsővel.

      Kedvelés

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s