Csókolom, agyernyőt tetszenek tartani?

Mit és hogyan szűrjünk az információáradatból? Mit kontrollál pontosan a felhasználói kontroll? És egyáltalán, csak én érzem úgy néha, mintha a fejem egy négyszer négy sávos autópálya lenne, bőségesen megtűzdelve  fel-és lehajtókkal minden elképzelhető irányba?

Míg a huszadik századig arról szólt az információval való viszonyunk, hogyan szerezzük meg, tároljuk és továbbítsuk, addig mára ráébredtünk az információ potenciálisan végtelen természetére (még ha nem is ténylegesen végtelen, emberi agyunk számára nyugodtan tételezhetjük végtelennek, nem sokat változtat a dolgon), és egyre inkább a szűrés, rendszerezés, feldolgozás határozza meg a róla való gondolkodásunkat. Többek közt Nick D’ Aloisio történetéből kiindulva azt gondolom, hogy ha milliárdos akarsz lenni, és értesz az informatikához, akkor elég jó lépés még most beszállni ebbe a bizniszbe.

Már közhelynek számít, hogy az újságíró -blogger – munkája egyre inkább az lesz (tulajdonképpen már egy ideje az), hogy információkötegeket megrágjon, emészthetővé tegyen, saját szemszöggel gazdagítson. A hír megszerzése már nem feladat, mert a hírek folyamatosan özönlenek, megállítani sem lehet őket.  Az újságírónak így informatikusnak és/vagy művésznek kell lennie. Művésznek azért, mert mindig is a művészet egyik alapfunkciója – vagy talán csak elidegeníthetetlen tulajdonsága – volt, hogy emészthető és értelmezhető kis katonákra szaggassa a valóságot.  Egy saját törvényekkel rendelkező, de még befogadható kis mikro-univerzumot teremtsen. Informatikusnak pedig azért, hogy maga is szűrni és rendszerezni tudja az információtömeget, amiből következtetéseket von le, értelmet (meta-információt) csihol, amit majd végül az olvasók elé tár.

Azaz, az olvasók elé tárna, ha lennének még Olvasók. Ugyanis hogy ha az Olvasót a klasszikus felfogás szerint úgy tekintjük, mint az információ végcélját, ahonnan nem vezet tovább út, akkor azt lehet megállapítani, hogy az Olvasók kihaltak. Mert mindannyian termeljük is az információt, nem csak fogyasztjuk. Egy adott pillanatban talán csak Olvasók vagyunk, amíg nem nyomunk a ‘Megosztás’ gombra, mert akkor már terjesztők leszünk, és amint hozzászólunk egy cikkhez, hopp, már magunk is gyártjuk a további információt. (Arról nem is beszélve, ha annyira elvetemültek vagyunk, hogy még blogposztot is írunk az egészről.)

Belátható, hogy miért érezzük egy pillanat alatt túlárasztva magunkat. Súlyosbítja a helyzetet (saját példából kiindulva), ha valaki pluszban még kíváncsi is. Kisgyerek korom óta nem tudtak úgy letenni egy újságot, könyvet a közelemben, hogy ne lapozzak bele, nem tudtak úgy beszélni a felnőttek valamiről, hogy én ne akarjam tudni, miről van szó, még az iskolai tankönyveket is elolvastam augusztus végére, ennyire súlyos volt a helyzet, és még inkább az ma, az internetnek köszönhetően.

Önfegyelmet tanulni azonban kénytelen voltam, mert egyszerűen a végkimerülésig ülnék a gép előtt, ha nem szűrnék, nem korlátoznám magam egész komolyan. Igaz, ebben sokat segített, hogy az agy eleve korlátozott mennyiségű információt tud befogadni, és egy idő után csak valami homályos öntudatlanságban lebeg a közösségi média, blogposztok, újságcikkek, magazinok, fotós oldalak, rendelős oldalak felszínén, ez pedig ugyan eleinte kellemes, de hosszú távon bosszantó, amikor rájössz, hogy a tizedére sem emlékszel annak, amit elolvastál. Szűrni kell, nincs mese.

Kezdjük például azokkal az infókkal, amik kapásból marhára nem érdekelnek: minek görgessek végig rajtuk? Vagy amik negatív érzéseket váltanak ki belőlem, ez is tiszta időpocsékolás, nem?  Tiltólistára az ostobaságokat megosztó ismerősökkel, a túl gyakran posztoló oldalakkal, rendszeres leiratkozás (fel sem iratkozás, de néha véletlenül sikerül mégis) mindenféle hírlevelekről, szóval a szokásos körök.

Csakhogy. Egyrészt, tökéletes szűrés nincs. Nem egyszer tapasztaltam olyan járványokat, amikor többnyire józan ítélőképességgel rendelkező, megbízható ismerőseid kezdenek el tömegesen irritáló baromságokat megosztani, vagy amikor egy adott témával foglalkoznak az ég világon mindenhol, és téged rohadtul nem érdekel az egész. (Ice bucket challenge, valaki?)

Másrészt, ha annyira király vagy, hogy  valahogy ezeket is sikerül kiiktanod, akkor máris ott van a túlzott szűrés problémája.  Ha ugyanis semmivel nem foglalkozunk, ami nem tetszik, nem érint közvetlenül, nem teljesen a “mi világunkba” (hah!) tartozik, akkor végül a saját kis személyes buborékunkban lebegünk majd.

Ez a magunk által kreált mesterséges világ veszélyeket hordoz, mert elszigetel, valamint valóban mesterséges – nem a valóság, annak egy erősen leszűkített darabkája. Nem akarom felemlegetni a Mátrixot de, fel kell emlegetnem a Mátrixot.  A különbség csak az, hogy mi a filmmel ellentétben teljesen önként és dalolva mászunk be a kis tartályunkba, amit magunk alakítunk olyanná, amilyenre akarjuk. A saját Mátrixunkat építjük magunk köré.

A végső megoldás: ki lehet vonulni az (információs) társadalomból – ez mindig egy valós opció volt, nem csak most, de 50, 100, 500 évvel ezelőtt is. Csak ma nem attól leszel remete, hogy az isten háta mögött élsz egy egy hegyen egy szál magad, hanem hogy nincs mobiltelefonod és internet-hozzáférésed. És akkor élhetsz a város közepén is akár. Le lehet csatlakozni az egészről. Boldogan élni kívülállóként, annak tudatában, hogy nem tudod, mit gondolnak, miről beszélnek Ők. Erre az emberek kb. 0,001 százaléka képes is, őket pedig az eddigi tapasztalat alapján előbb-utóbb általában menthetetlenül szentté avatták. Nekünk többieknek marad a szűrés, a terekkel méretével és minőségével való sakkozás, finomhangolás.

Van valami tehát az egyszemélyes tartályokon és a végtelen, feldolgozhatatlan információáradaton kívül? Mi az a tér, mekkora, milyen a természete, amiben együtt lehetünk, és nem őrülünk bele a zajba?  Hány ember fér el benne?  Kik ezek az emberek? Milyen egyszerű bejutni ebbe a térbe? Vannak-e ablakai más terekre? Ajtói, amin kisétálhatunk?

One Comment

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s