Néhány szerelem örökké tart

Egyszer Edinburghban tavasz volt, és mi a Princess Street Gardensben andalogtunk randi gyanánt. Ez volt az első tavasz, amit Edinburghban töltöttem, még minden új volt, a nárciszszőnyeg sosem látott friss, a zöldek éppen kibomlóak, a levegő roppanós és a fény tiszta hidegsárga. Le-leléptem a sétányról egy fotóért, közelebb hajoltam növényekhez, forogtam, futottam, szagoltam, néztem mindent kerek szemekkel. Csak kis idő múlva tűnt fel, hogy partnerem jóval le van maradva mögöttem.

– What’s the matter? – fordultam hátra rosszat sejtve.

– You are so in love! – szegezte nekem sértetten.

Érthető módon nem sokszor találkoztunk utána, de gyakran eszembe jut az elkámpicsorodott, vádló arca. A helyzet az, hogy sértettsége teljesen jogos volt: tényleg hihetetlenül szerelmes voltam, és nem belé. Egyáltalán nem volt fair, hogy vele randizom, a figyelmem pedig valami, valaki más kötötte le, akiért szégyentelenül, kisgyerek módjára rajongtam, és így ő joggal érezte kirekesztettnek magát. A szerelmes andalgás  nem róla és rólam, hanem rólam és Edinburghról szólt.

Meg lehet csalni valakit egy hellyel? El lehet hagyni valakit egy helyért? Hajlok az igenlő válaszra. Lentebb néhány város, amelyekért gondolkodás nélkül megtenném megint.

Párizs

Maradjunk annyiban, hogy kétkedve állok mindenkihez, aki fiatalon nem rajongott Párizsért és/vagy nem élt Párizsban néhány hónapot. (Kételkedésem persze egész könnyen oldódik némi alkoholban és egy hosszabb  beszélgetésben.) Párizsban az a jó, hogy száz százalékos megbízhatósággal tudja hozni az összes közhelyet – és nem kis számokról beszélünk itt-, ami ehhez a messze szőke Szajna mellett feketülő városhoz kötődik. Sőt, nem csak hozza, de túl is teljesít. Akármilyen valóságtól elrugaszkodott, vadromantikus elképzeléseid legyenek is Párizsról, csak elnagyolt krikszkrakszoknak tűnnek majd a valóság próbakövén. Mindegy, hogy Dumas, Hugo, Truffaut vagy Woody Allen Párizsával a fejedben szállsz fel a repülőre,  jó helyre fogsz megérkezni.

IMG_1475

Nekem még nem sikerült annyi időt ott töltenem (összeadva is csak max. fél év), hogy átlássak a rengeteg rétegen, meglássam azt, ami csak az enyém, ami még felfedezetlen, amihez még nem nyúltak. Párizs olyan, mint egy mindig tipptopp szerető, akit az Istennek sem sikerül egyszer borotválatlanul, kócos hajjal elkapnod. Emiatt aztán az elintézetlen ügyek frusztrációjával újra- és újra vissza kell térned hozzá.

New York

Itt nem egyedül voltam, és az is mámoros érzés tud lenni, amikor együtt fedeztek fel valamit, a másik társad a rácsodálkozásban, amikor együtt vagytok szerelmesek a harmadikba. A Central Parkban elkapott minket az eső, és én vettem le a bőrdzsekim, hogy a fejünkre terítsem – mert augusztus közepén is bőrdzsekibe mentem mindenhová az épületekben csúcson járatott klíma miatt. Méretéből kifolyólag azonban csekélyke védelmet nyújtott. Futásnak eredtünk, át a parkon. Néhány emberrel összeverődtünk a keleti oldal nyilvános vécéjének tetője alatt vagy fél órára. Valaki gitározott. Az aprót számoltam a zsebemből, és időnként elkattintottam egy fotót. Némelyek megkockáztatták a futást a subwayig, szatyorból, papírzacskóból rögtönzött esernyők rozoga menedéke alatt, de mi csak vártuk, hogy elálljon az eső. És a várakozás közben, csendben és esőszagúan, valahogy szerelmesek lettünk.

304166_2225130461553_5081088_n

317059_2225121741335_4859138_n


IMG_2050

Amszterdam

Egész Amszterdamnak olyan érzete van, mint amikor egy hostelben lemész a lounge-ba, és az egyik kanapén halál lazán elterpeszkedve figyeled a körülötted kibontakozó eseményeket, lélegzed be a város történéseit: frissen vasalt Larsok és Janok suhannak el biciklijeiken, olasz anyuka neveli a kisfiát, Luigi földhöz vágja magát a kockakövön, márpedig neki most akkor is tele a töke a csatornákkal. Holland népviseletebe öltözött illatszerbolti eladólányok szappanos vizet habosítanak egy fadézsában (honnan az Istenből szedtek ekkora fadézsát?), a kötényük ropogós fehérsége, mimózaszag a város közepén, fűszag, sültkrumpliszag, kebab és frissen sült gofri szag. A kirakatokban sorra vonul minden ismert és jó néhány beazonosíthatatlan használati- és dísztárgy, ruhanemű, kiegészítő, növény cserépben és vágva és zacskózva, koponya (plusz az emberi vázrendszer egyéb részei), bongok minden színben és fazonban, nők minden színben és fazonban, Pókember-jelmez, nyakkendők, Armani öltönyök, jóember-jelmez, cyber-vibrátor, rózsaszín plüssbilincs, papagáj, kismacska és egy csodálkozó arcú Pinokkió. A szobába felérve a mosdó fölé hajolva hideg vízzel megmosod az arcod, és hosszan a tükörbe bámulva azon merengsz, nem csak álmodtad-e az egészet.

947374_10200514489238519_1577386901_n

IMG_20140717_140839 IMG_20140717_132531

Velence

Teatralitást és misztikumot kedvelő sötét oldalam kedvenc városa Velence. Kortárs íróink közül Dunajcsik Mátyásnak vannak nagyszerű írásai Velencéről, és persze,  hogy nem tudom most idézni, mert otthon van a kötete tőlem ezer mérföldre, de higgyetek nekem. Velencébe utazni olyan, mint elveszni egy fantáziában, elveszni a saját fejedben; minden kanyar mögött, minden sikátorba befordulva ott a lehetőség, hogy sosem találsz ki belőle többet, mert talán nincs is más, mint ez a kora februári kékes derengésben, tengerről bekúszó nyirkos, tejszerű ködpárában lassan málladozó szellemváros.

Egyszer vonattal mentünk február elején, és a vasúti töltés mentén, ami összeköti a szárazföldet a várossal, sokáig csak fehérség zakatol, za-ka-tol-za-ka-tol, aztán  bumm, egyszerre ott van Velence körvonala, megérkeztél a fantáziába. Álmos, fejet-vállat behúzós öltözködés a vasúti kocsiban, és mire magadra rángatod a kabátot, már begördül a kocsi a Santa Luciára. Az uszodák és a pályaudvarok akusztikája mindenhol álomszerűen hasonló,  de Velencében különösen.

IMG_0127 529933_3346943706183_1810993693_n

Firenze vagy Siena vagy Assisi vagy Urbino

Nem tudom, mi van az olasz városokkal, hogy ilyen nyúlós-ragadósak, egyszer valahogy elkeveredsz oda, és aztán vonszolod magad után azt a szombat délutánt egy életen át, a csendes kis utcában, ahol meglepetésszerűen bukkantál a templomra, amelyben Dante látta minden vasárnap reggel Beatricét, két reneszánsz árnyék most a napfoltos,  fehér falakon. Vagy a másikat, amikor a legnagyobb hőségben érkeztetek a városfalhoz, hogy bevehetetlen hőség-erődnek tűnt maga a város is, hát a falon kívül húzódtatok egy tavernába átvészelni. (Van valami határozottan bibliai a városfalakban és az agyforraló melegben.)

IMG_7552

IMG_7425 IMG_7533

Budapest és Edinburgh

Most csak említés, önmagamnak szóló emlékeztetőként, hogy róluk még külön, sokat kell írnom. Mert ez nem futó románc, ez házasság.

Megj.: A cikkben szereplő képek a featured image-t is beleértve a sajátjaim. Bár némelyik csak telefonnal ellőtt turistafotó, az azért kiderül belőlük, hogy elég mobil vagyok, tehát ha lopod őket, lelked rajta, egyszer úgyis összefutunk.  

2 Comments

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s