Az egyik percben még szerelmes vagy George Clooneyba, aztán meg váratlanul te vagy George Clooney

Ezt  filmet először stílszerűen egy repülőgépen (ha jól emlékszem, a Genf-New York járat volt), kezdtem el nézni, és tíz perc után aludtam be rajta. Tegnap aztán baráti ajánlásra nekifutottam megint, majd jól meglepődtem.

Mert hogy jó film ez. Jó film akkor, ha képes vagy egy minimális szinten átérezni az állandó súlytalanságot, ami a főhős (George Clooney, mint már mondtam) életmódjával jár.

Az általa alakított Ryan Bingham munkája abból áll, hogy keresztül-kasul repkedi az Egyesült Államokat, és különböző cégeknél számára teljesen ismeretlen embereket rúg ki a beszari főnökök helyett. Mellette időnként motivációs tréningeket is tart, és ez utóbbi, ahol alkalma nyílik megfogalmazni a csőre töltött tollal figyelő irodistáknak-  és nekünk a nézőknek – az életfilozófiáját.

Amit, ha szócikket kellene írnom róla egy enciklopédiában, az Üres Hátizsák tana címszó alatt foglalnék össze. Képzeld el, hogy mindened, amid csak van – apró csetreszek, zoknik, cipők, ruhák, fényképek, könyvek, a kanapéd, a tévéd – belepakolod a hátadon lévő hátizsákba. Folyamatosan cipeled a hátadon. Nehéz?

Most képzeld el, hogy ugyanezt megteszed az emberi kapcsolataiddal is. Tedd bele őket a hátizsákba. Facebook ismerősök, szomszédok, távoli rokonok, barátok, a testvéreid, szüleid, a párod. Fel tudsz még állni a súly alatt?

Olyan súly ez, amit minden nap cipelünk, és nem is vagyunk tudatában, hogy ott van a hátunkon. Csak amikor egyszer úgy alakul az életünk – véletlenül vagy félig-meddig tudatosan -, hogy lekerül rólunk, akkor csodálkozunk rá a hirtelen jött, részegítő súlytalanságra. A címszereplő attól lesz az Egek Ura, hogy csak ebben a súlytalanságban érzi jól magát: emberi kapcsolatai nincsenek, vagy amik vannak (testvérek, a helyes szomszéd lány), azok is döglődnek. Őt azonban ez egyáltalán nem nyomasztja, sőt. A hotelszobák személytelensége, a reptéri várók uniformizált kényelme, a repülőgép mesterséges levegője számára az Otthont jelenti.

Persze jönnek aztán a bonyodalmak – természetesen emberi kapcsolatok képében , mert azért mégsem lehet egy másfél órás filmet leforgatni arról, ahogy George Clooney átmegy a biztonsági ellenőrzésen, anélkül, hogy a nézők kilencven százaléka ne unná meg (pacsi a maradék tíz százaléknak!). Nem akarom lelőni az egyáltalán nem poénos poént, elég csak annyi, hogy főhősünk a felhők felett sincs teljesen biztonságban az emberektől.

Amiért most másképp fogott meg a film, az az, hogy egy számomra nagyon aktuális problémát feszeget: lehet, hogy baromi jól érzed magad a saját magad által kialakított, mások által nem befolyásolt világodban, amelyben szinte teljes szabadságod van, ám a hosszan tartó súlytalanság állapota könnyen függőséghez vezethet. Ha hosszú ideig nem cipelsz súlyt a hátadon, vajon lesz-e kedved még felvenni valaha azt a hátizsákot?

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s